Magyar Országos Tudósító, 1933. január/1

1933-01-07 [069]

^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^ 6, törvényszéki kiadás• Budapest, 19."é . január 7, A KIAlYIKURIA TELJES tlkE, ... magyar királyi kúria január hó 7-én, szombaton dél elet t fél tizenegy °vai kezdett el tartotta meg évnyitó teljes ülését, amelyen Juhász Andor ér., a kir. kúria elnöke elnökölt. A teljes ülésen a kúria tanácselnökei, Lr ái, tanács jegyzői, valamint a koronaügyészség tagjai cs almon teljes sz iramai resztvettek. Juliász Andor dr. elnök nagyszabású és a kúria..egész belső elő­tét felölelő országos jelentőségű beszédében a többek között a következő­ket mondotta : - Az. 1929 évben megtartott évnyitó beszédemben - úgymond - az igazságszolgáltatás vontat ott s ág Ab el eredő hátrányokkal és visszásságok­kal foglalkoztam, kutatva ennek a korszerűtlenségnek az okait es az or­voslás módszereit. Felszólalásommal, araint annak akkor kifejezést is adtam, az illetékes körök figyelmét is felhivni kivántam igazságszolgál­tatásunknak erre az idült bajára és ugy ezen a helyen, mint a törvényho­zás termében szinte az unalomig hirdettem a biroi eljarss egyszerüsitése­nek ős a biroi fórumok célszerű összevonásának a szükségességót. Az l95o évi nognyito beszedem a tételes jogszabályok túltengé­se körül mozgott, nevezetesen a jogban való tájékozódást minekinkább megne­hezítő törvénytúlterhelés okaival foglalkoztam s egyebek közt arra az eredményre jutottam, hogy s zakitani kollono a törvények mindhatos ágáéa ve­tett hittől, vagyis azzal a felfogással, hogy uj törvényszakaszokkal a tár s:.- almi és gazdasági élet minden baján sogitoni lehet. Kiemeltem továbbá,, hogy gyakran nom is a régi jogszabályokban van a hiba, hanem a végrehaj­tás tökéletlenségében. - Vogul 1931 évi elnöki megnyitómban a törvénykezés egyszorüs toséről szóló törvénycikket méltattam, s igyekeztem cIdazlátni azoknak m aggályait, akik a polgári és büntető perrendtartás minden egyes rendolko* zésébon garanciális elemet és a gyakorlati tapasztalatok követelte minden újításban biztositékrombolást latnak. - Ka. ezek előrebocsátásával - vizsgálat tárgyává teszem a kor-* mány nemzeti munkatervének BT, fej ez ötében foglalt igazságügyi programot, •;• gnyugvássál állapithatom mog, hogy a kormányprogramnak ez, a bennünket •' -:..ls ősorban .érdeklő része megfelel azoknak az elgondolásoknak, amelyekre hosszú biroi tapasztalatalm alapján ismételten rámutattam. A munkaterv 27, pontja szorlnt ugyanis az igazságügyi kormány nom törekszik minden áron uj jogszabályok alkotására, ellenben fokozott mérvben gondoskodni fog a jogszabályok lelkiismeret 03 megtartásáról' és az életbe vak átvitt - . léről* A 3o. pont szerint pedig ajtormány gyors, olcsó és ogyszorü igazság-, szolgáltatást akar, mórt megállapítása szerint az igazságszolgáltatás no:1 1! tart lépést gazdasági életünk ütemével. Az eljárási jognak evégből szüksé­ges átalakítását a kormány megvalósítani szándékozik. - Ez okot a jogpolitikai irányelvekot, mint felfogásommal tol jó­son egyezokot, örömmel üdvözlöm s különös örömömre szolgál, hogy az igaz* s ...gügyminis ztor ut máris elhatározó lép., st tett arranózve, hogy a minden irányban példaadásra hivatott logfelsőbb bírósagunk polgári ügymenetének állandóvá vált lassúsága az adminisztráció terén megtöltető intézkedések­kel rövid időn belül orvosoltaosek. Bőssé de további részében a kúria elnöke rámutatott, hogy a pol­gári felülvizsgálati ügyek hátraléka a kúrián állandó apadást tanúsit-j név* 'zoteson: az 1931 január elsején fennállott 4139 darab ügyhátralék 1932 január elsejére 3552 darabra, - 1933 január olse jéro po. ig 2788 darabra apadt. A polgári felülvizsgálat 1932. évi ügybejövetele viszont 2232 da­rabra rúgott. r« Az igazságügymini3ztor ur - folytatta beszédét Juhász Andor dr. olnök - azzal, hogy a n.kir. kúrián üresedésben lévő valamennyi tanáé* olnöki és birci állás betöltésit kilátásba helyozto s ezenfelül más bíró­ságoknál egyelőre nélkülekaetővé vált III, csoportbeli néhány birói állást • Ideiglenes segítségül a kúriának átengedni szándékozik, - megadja a lehe­tős égőt annak, hogy polgári szakosztályunk ügyvitelo a folyó év végéig a kívánatos gyorsaságot elérje, vagy legalább is erősen megközelítse; logké­tebben pedig az 1934, ev első felebon olyan korszerű gyorsaság honosodjék mog polgári szakosztályunknéfl, amilyennel a bünteti ügyszak már is dicse­kedhetik s amilyent a kúria felmutatni még soha képes nom volt, A korszerű yorsaság azut-ji meg fogja teremteni a kívánatos összhangot egyrészről legfelsőbb fokú törvénykezés, másrészről a társadalmi .'.s gazdasági élet étere között ós oz z ol cl fog hárulni az a voszodelaa ,amoly az eljárás ver­de ottsága miatt az igazságszolgáltatás croekaényosségébe vetett hit ős bi­zalom integritását fenyegette, 7 p 01yt.köv,/ Ky,

Next

/
Oldalképek
Tartalom