Magyar Országos Tudósító, 1932. november/1

1932-11-05 [066]

MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ 3. törvényazéki kiadás. Budapest, 1932 . november 5.­AZ ÜGYÉSZSÉG VÁDIRATOT ADOTT KI KUBINYI ALADÁR DR. IS SZEKULESZ BÁLA ELLEN. Emlékezetes még, hogy a rendőrség a miit hónap közepén letartoztatta Szekulesz Lelát, Kubinyi Aladár dr. ügyvéd alkalmazottját, mert külcr­böző gyanuokok merültek fel atekintetben, hogy egy Dohai nevü orvos"él 25oo pengőt kért és ennek ellenében megígérte, hogy elintézi az orvos­nkk a fővárosnál való kinevezését, mivel ne 1 :! a főpolgármester fcSrayeze tóhez bizalmas összeköttetései vannak. Szekuleszt későbbszabadlábra he­lyezték, az eljárás azonban tovább folyt ellene. A kir. i^yészség most készült el ez ügyben vádiratával és az időközben összegyűjtött ujabb terhelő adatok alapján nemcsak Szekulesz Bélát, hanem főnökét: Kubinyi Aladár dr„ ügyvédet is csalással vádolta meg. A vádirat szerint ugyanis azokon a tárgyalásokon, amelyek az ügyvéd irodájjéban folytak aktiv rést vett maga az ügyvéd is és Szejpilesszel együtt és közösen igjr ekézett rá­venni az orvost, hogy a 25oo pengőt kifizesse, hangoztatva, hogy össze­köttetéseik vannak bizonyos városházi körökkel ugy, hogy akciójuk tel­jes sikerrel fog járni. A vádiratot a kir. ügyészség kikézbesittefci az érdekelteknek és ha a terheltek kifogásokkal élnek, az ügy /átkerül a büntetőtörvényszék védtanácsához, /MOT/VLA. Pro Döme: Közlési engdély van!!! -—KÉNYSZEREGYESSÉG , - Klein István /Erzsébet krt. 34./ textilkereskedő ellen a tör­vényszék meginditotta a kényszeregyességi eljárást. Vagyonfelügyelő Kaycs Béla dr. ügy véd. Követe lések be jelentése november 23-ig az OHE. nél. /MOT/. HERCEG HCHENLOHE KÁROLY EGCN ELŐVEZETÉSÉT RENDELTE EL A CSŐDBÍRÓSÁG Spira Artúr kereskedő ez óv szeptemberében .esődnyitási kérvényt adr tt be herceg Hohenlohe ellen és ebben előadta, hogy a herceggel szeméén volt egy hatszáz pengős követelése, amely követelés behajtására már az érverés is ki volt tűzve. Az árverést azonban nem tudták megtartani.,meT». mert a herceg ingóságait az árverés helyéről elszállíttatta és igy a követelés, egyéb fedezet hijján, a hercegen be nem hajtható. A csődbí­róság az ügyben már több tárgyalást kisérelt meg, azonban a herceg egyik tárgyalások sem jelent meg, mig végül is aztán a mai tárgyaláson Bóka Zoltán dr. törvényszéki biró elrendelte a hercegnek rendőrség ut­ján leendő előállitását a november 26-ára kitűzött tárgyalásra, y ugyancsak ma tárgyalta Bóka Zoltán dr. csődbiró d.*. Lukács György, a József herceg szanatórium elnökének és felesége dr. Lukács Györeyné született báró Perényi Madolie csődnyitási ügyét. Lukács Gyö:gy ellen Brett Sarolta kalapszalóntulajdonos kérte a csődnyitást, aki elő­adta, hogy a panaszlottnak husz-huszonöt hitelezője van, akiknek a kö­vetelése sokszorosan meghaladja a panaszlott vagyonát. A biró novem­ber 18-ára tűzött ki a vagyontalansági eskü letételére tárgyalást és ugyancsak erre a napra tűzte ki a gondnokság alatt lévő dr. Lukács Györgyné született báró Perényi Madolie csődnyitási ügyének tárgyalá­sát is, A bárónő ellen a Rádius Filmipari r.t. kérte a csődnyltást,sa kéreleíuÜHZ' egész sereg hitelező csatlakozott, A bárónő férje és törvényes képviselője kérvényt adott be a csődbírósághoz, amelyben becsatolta a földbirtokrendező országos bizottság végzését és ezzel igazolni kiván­ta, hegy a bárónő ellen a végrehajtási eljárás a teherrendezés miatt fel van függesztve.,., és ezen az alapon kérte, hogy utasitsa el a bíró­ság a hitelezők csődnyitási kérelmét. A hitelezők azt vitatták a mai tárgyaláson, hogy a földbirtekrend z'ó országos bizottságnak ez a végzó­'•; se erre a csődéijárésra ki terjedne és ragaszkodtak a C30d megnyitásé­' hoz. A biróság ebben a kérdésben még nem hozott határozatot, azonban a november 18-éra kitűzött tárgyal ásra/ vagyontalansági eskü letételét rendelte el. /MOT/ H. / ugyan Csak

Next

/
Oldalképek
Tartalom