Magyar Országos Tudósító, 1931. október/1

1931-10-05 [059]

MAGYAR ORSZ, 0/S TUDC STTC 3. törvényszéki kiadás.« Budapest, 1931. októberi. 4*- EGY KÖRÚTI TÜNTETÉS KÖVETKEZMÉNYEI. Még 1928 őszén történt,hogy a numerus clausus érdekében mintegy száz főnyi tömeg tüntetést rögtönzött az Erzs éb et-körúton és eközben valaki betörte az Eot kiadóhivataIának hatalmas ablaktáblákját Is. A rendőrség szétoszletta a tömeget és anhok során előállította a főkapitányságra Fekete Lajos/; üzemvezetőt is több társával együtt. Feketéék ellen magá­nosok elleni erőszak büntette elmén indult meg a bűnvádi eljár s és a büntetőtörvényszék Mayer-tanácsa ma ti rto tt az ügyben főtárgyalás t 4 Ugy Fekete, mint vá.ellott-társai: Kollarics Béla joghallgató, Zobor József tanuló és Floischor Gusztáv kereskedösegéd tagadták bűnösségüket, k. tör vényszék több tanút hallgatott. ki, majd pedig a perbeszédek élbe ' után Kollaricsot, Zobort és Flelschort fölmentette a vád alól, Fekete' Lajos ügyét pedig elkülönítve ujabb kánuk kihallgatását rendelte el. L tárgyalást t sután elnapolták, /iáé T/Ma. . VÉT ES BUKÁS VÉTSE ébáÉRT ELITÉLTEK KÉT KERESKEDŐT. Klár Vilmos és Klár Mór évekkel ezelőtt mint egy. kispesti részvénytár­saság igazgatói Miködtok. A. két testvér üzleti ügyekből kifolyólag azon­ban nézeteltérésbe ke vt redott egymással és a köztük fellépett feszült viszonynak vállalkozásuk látta kárát, amely - a nehéz gazdasági viszo­nyok hutása Í 1 tt - mind nagyobb nehézségekké 1 küzdött és később a vállalkozás 1 oiyszeregyezsóg, majd csőddel tíSmt&tmwMh. ért véget. Klár Vil­mos és Klár ' >r ellen ezenkívül bűnvádi eljárás is indult meg csalárd bukás bont ett e elmén és a büntet őt örvény szék Vá.rady-Br enne r tanácsa ma tartott ügyükben fő tárgyalást. -Klár Vilmos azzal védekezett, hogy ő már ré gébben kilépett a r észvény társaság kötél ékéből, annak ügye ivei tehát nem is azóno altja magát, Klein Mór pedig tagadta a zt, hogy bármiféle bűn­cselekmény elkövetett- volna, L bizonyítási eljárás befejezése és 'a per­beszédek elhangzása után a törvényszék vétkes bukás vétségében mondott ki bűnöseknek a Vádlottakat és ezért őket fejenként s zá^z pengő pónzbün tetésre Ítélte, el. /MOT/ Ma. •a M. M M w •» s.« TIZFLLLÉRES HéMIS BÉL Ü,GÉRT TIZ FENGÖ PENZBlÍRTBaÉS« Ez év tavaszán történt, hogy He rceg Anna magántisztvlselőnS levelet adott fel a postára, amelyre egy tizfílléres sbélyeget is ráragaszt;-tt, Az -gyik postati sztvisolőn..k feltűnt, hogy a bélyeg használt bélyeg benyo­mását teszi. Bejelentése folytán meg is indult az ügyben az eljárás és a szakértők megáll&pitották,hogy na y ügyesééggel lemosott bélyegről van szó, amelyre ntx egy izóon a posta már ráütötte a bélyegzőt. L magán tisztviselőnő ellen bélyeghamisítás vétsége cimen indult meg emiatt az eljárás . Herceg Anna a Flórián-tan ács előtt m gtart. tt főtárgyaláson tagadta bűnösségét és azzal védikozett,h- gy ő a nyugati pályaudvaron 1 evő automatából vette a bélyeget és rögtön fölrarasztotta a levélre, fogalma sem lévén arról, hogy azt egyszer már használták. A bizonyítási eljáireo befejezése ós a perbeszédek elhangzása után a törvényszék bű­nösnek mondotta ki a magáintisztviselőnőt a vádbeli cselekmény elköve­tés éb ea és ezért tiz pengő pénzbüntetésre Ítélte el, /MOT/ Ma,

Next

/
Oldalképek
Tartalom