Magyar Országos Tudósító, 1930. november/1

1930-11-04 [048]

lietj kedden délután kisérték utolsó útjára f z a b o 1 c s k a Mihályt, a nagy költőt, a volt temesvári református ospereslelkészt, a Tudományos Akadémia tiszteleti tagját, az Akadémia oszlopcsarnokából, Ü gyászszertartáson ott volt az irodalom, az egyház, a közélet számos kitűnősége; Klobolsborg Kunó gróf vallás-és közoktatásügyi miniszter, Zsitvay Tibor dré igazságügyminisztor, továbhá Borzoviczy Albort, Soltész Elemér, Horozog Forehc, Balogh Jenő, Porényi Zsigmond báró, Hegedűs Lóránd. Lukács Györgyj Némothy Károly, Ilosvay Lajos, Bonodok Zsolt> Csécsi-Nagy Imre, Szász Károly, Finkcy Ferenc, Popovics Sándor, BoZogh-Huszágh Miklós, Umánczy Nándor, Angyal Pál, Négycsy László, Horváth János, Tóth Lajos, Karafiáth Jenő, Kovács Sándor, Balázs Árpád, Pataky Tibor, Nadányi Emil, Istók János, Krayzcll Miklós, üprily Lajos, Lampérth Géza, Sebestyén Károly, Széfcolyhidv Fcrovwc, Tcmple Rezső, Tihamér Lajos, Kun Béla, Gárdonyi J'ózsof, Tanító Béla és sokan mások, A költő szülőfalujának, Ökécskc községnek küldöttségét Okos Gyula református lelkész vezette s a család részéről ott voltak: ifj.öza­bolcska Mihály dr. törvényszéki biró és Szabolcska László dr, temesvári rof, lelkész, valamint a költő leánya, Lányi Arnoldné, A gyászszertartást Ravasz László dr. dunamolléki reformá­tus püspök végezte, Mózos első könyve XXIII. részének negyedik vorse alapjánf - Szabolcska Mihály háromszor érkezett meg a magyar kapuk elé a Először ezelőtt negyven esztendővel, mint fiatal tógátus diák, de elindul­ni a költészet csillagvilágos birodalmából indult ol, a mesék, csodák haj­nalán. Hangja szép volt és uj, mégis annyira testvér, saját taestünkből­lcUttünkből lolkodzett, Mogjolcnt, mint aki höditani jött, mint-ogy tisza­parti Apolló, ogy országra szóló igénnyel, aki sok-sok szivet akar rabul­ojtoni. Hogy közöttünk maradt, elvegyült közöttünk, létünk hétköznapjaiban robotolt közöttünk, ez nom változtat az első megjelenés csodálatos és meglepő voltán. Mindig rajta volt az Isten világából jövőnek kettős igézető: "idegen volt",mint a Biblia mondja, mégis annyira testvér, - Másodszor csak imént érkezett meg, ezelőtt néhány esztendővel, amikor fáradtaír^ törődötten ogy öreg ós megviselt magyar jelont mog a magyar kapuk előtt> Szabolcska Mihály temesvári pap, a nagy szenvedések áldozó ja és i áldozat Jaj Nom zörgetto a kaput, nom volt bokréta a kalapján, csendesen totto rá a kilincsre romogő kezét és szótlan mosollyal várta, hogy a kapuk kinyiinak előtte, Nem bőszéit arról, hogy elvesztette minden testi-lelki javát, hogy álma megfakult, tüze moghamvadt, ideáljai clszállottak és ő ma­ga olyan, mint egy drága amfora, amelyik meg van repedve ós lassankint szi­várog el belőle az olaj,,. Szabolcska Mihály, az ombor, az elveszett gyönyö­rű Erdélynek és Keletmagyarországnak hőse és szenvodőjo, Így jelent meg má­sodszor a magyar kapuk előtto - Harmadik megérkezése, ime, most van, leo'lmozott koporsóban, aost még kevesebbet kér, mint először és másodszor. Először egy országot keresett és millió szivet, másodszor egy oroszt, ahol tört s zárnnya 1 meghúzódjék, ahol egybegyűjtse házanépét, harmadszor nem kér mást, csak egy könnyet, ogy sirt és egy szál virágot. * . . Mégis jelentkezése láthatatlan növekedés és hóditás. %tX)U^ - Talán ebben az órában sok ezer magyar gyermek Szabolcska-vorset tanul, s amig ő ama szomorú péntekestén meghalt, tengerihántásnál és pász­tortűz mellett, magyar ifjak és lcányo^az ő dalait énekelték, Amig magyar nyelv fog zengeni ezen a földön, Szabolcska mindig lesz valaki, amig magya­rul bánatot mondanak el, az ő gondolatai és képei kinálkoznl fognak, amig magyarul zong az ábránd és a sz,erelom, az ombori érzés, a hősi büszkeség, adclg - Szabolcskát akármilyen arccal is látja valaki - mindig losz valaki 5,,, De ö még ezorszorto több: hogy Szabolcskát ismerto Valaki, aki Őt fel*-­vitto a keresztre,,. Kozma Andor, a. KtsfpJ-iíi? -Táv sas ág má&odolnöke és a Tudományos akadémia tiszteleti tagja az akadémia es a Kisfaludy-Társaság novében buosuztatta Szabolcska Mihályt„ "jóságos baráti kézszoritásodat I már nem érezhetjük, mondotta, mégis le élsz, gyönyörű költészetedben, mel:,­/ nek magyarul zengő ritmusaiból csak szeretet és szeretet áradott ki, Verse­id,forró magyar képzeletednek szép csodába, megerősítenek bennünket faji büszkeségünkben,, Van-e/a föld kerekén nagyobb virtus a magyar legényénél, /Folyt.köv,/

Next

/
Oldalképek
Tartalom