Magyar Országos Tudósító, 1930. szeptember/1

1930-09-09 [044]

Az ülés folytatólagos megnyitása után F r e s z 1 y Elemér dr« főispán kérte a V a s s József dr. népjóléti miniszter temetésére kijelölt küldöttség tagjait, hogy a temetés előtt félórával az alispáni hivatalban gyülekezzenek. Ezután kisebb jelentőségű folyGügyéket tárgyaltak, majd át­tértek az 1931. évi költségvetés megvitatására. Tihanyi Kálmán szé­lalt fel, aki^az iparosságra nehezedő túltengő vámokat hibáztatta, ezek kö­zül is legelsősorban a székesfőváros által kirovott, az iparosságra igen nagy terhet jelentő kövezetvámokat és helypénzeket. Példákkal illusztrálta, hogy ezek az illetékek sokkal nagyobb terhet jelentenek az egyes iparosokra, mint az állami adók. Felszólalásában azt hangoztatta, hogy a vármegyei tör vényhatós ág foglaljon á^llást ezeknek az illetékeknek eltörlése ügyében. Pr.Erdélyi Lóránd alispán válaszában kijelentette, ao, y a törvényhatóság már pár hónappal ezelőtt állást foglalt ez ügyben és most i hajlandó arra, hogy a székesfővórcst átiratilag kérjék fel ennek az ügynek méltányos és a környékbeli iparosság érdekeit is kielégítő elintézésére. Ezután az elnöklő dr.Preszly Elimér főispán feltette a kérdést, el­fogadja-e a törvényhatósági bizottság a jövő évi költségvetést. Majd, ­miután egyetlen hozzászólás sem történt, - leszögezte, hogy Pestvármegye 1931i évi költségvetését általánosságban és részleteiben a törvónyhatós ági bizottság egyhangúan elfogadta. Apróbb jelentőségű ügyek referálása és tár­gyalása után a vármegye közgyűlése fél 2 órakor véget ért. /MOT/O.H.

Next

/
Oldalképek
Tartalom