Magyar Országos Tudósító, 1930. április/1
1930-04-05 [035]
---A NYUGATMOZGO VEZETŐINEK HÁBORÚSÁGA. -A K T TESTVÉR PERESKEDÉSE A BIROSAG ELŐTT, AMELY AZ EGYIKET ELTILTOTTA A ;:OZl-tJZEMBEN VALÓ TEVJ KENYSÉGTÖI. A '''yugatmozgószinházat hosszú idő éta a két Griesz-testvér vezeti. Az eg-/'.ttes munka még 1012-ben kezdődött, később azonban, amikor 10£o-ban megtörtént a-', engedélyek revíziója, Griesz Ármin lett az engedményes. A ket testvér, Ármin és Artúr ezután is közcsen vezették az ügyeket, mig nézeteltérés keletkezett köz ettük, ugy, hogy napirenden voltak a jelenetek. Griesz Ármin végül is kijelentette, hogy övé az engedély, ő az ur a moziban, a megtiltja, hogv Artúr bármiféle szerepet is játszón. Az erélyes felsz alitás ellenére Grlosz Artúr tovább is beleszólt az üzlet vezetésébe, s felnökként szerepelt, mig egy szép napon riesz Ármin a törvényszék el - vitte az áldatlan háborúságot és birói megállapítását kérte snnak, kinek van joga a Nyugat-mozgót vezetni. A ritkán előforduló pereskedés Nyiry ^oltán dr. törvényszéki biróhoz került, aki a tárgyalások során megpróbálta klbékitesil a fivéreket, ez azonban többszöri kísérlet után sem sikerült. Griesz Artúr ugyanis állhatatosan ragaszkodott jogaihoz, amelyet - szerinte - az évekkel ezelőtt megkötött szerződés biztosit számára, s kijelentettem egy nem hajlandó a társasviszonyról lemondani. A heves viták után végül is ma eldőlt a peres probléma: Nyiry Zoltán dr, Griesz Artúrt eltiltotta a mozgóképszínház vezetésétől,illetve a társasviszonytól. Az érdekes határozat Indokolása kitt ondja, hogy a társasviszonyhoz belügyminiszteri engedély szükséges, minthogy pedig a mozi engedélyeseit egyedül Griesz Ármin, s a törvény értelmében Griesz Artúr nem szerepelhet társként, jogos Griesz Ármin jogsegélyt kére kérelme,amelylyel fivérének a vezetéstől való eltiltását kérte. Mint éfiteülünk, Nyiry Zoltán dr, a. • határozatét felküldi a belügyminisztériumba, ahonnan hivatalból indul meg az eljárás íbtí^ffixmKtoBiiunmimffi az engedély nélküli társas viszony miatt. /MOT/SY. »rrZ^LAT A DALOSZSZÖVETSÉG ELLEN LÁNYI ERNŐ "RÉGI NÖTA"AMIATT. A-KlücTner'Ede cég zárlati pert inditott a Dalosszövetség ellen, mert Lányi Ernő "Régi nóta ' cimü szerzeményét a 3zerzői jeg megszerzése nélkül adta az egyesületeknek,amelyek viszont énekelték. A dalra a kereset szerint egyedül a Kiockner cégnek van rendelkezési joga. eNyigy Zoltán dr, törvényszéki bíró a zárlati kérelemnek helytadott és a cég ellen inditott 2ooo pengős kártérítési kereset ügyében mára tüBött kii tárgyalást. A Dalosszövetség a perben teljes jóhiszeműséggel védekezik, az alperesi előadás szerint a régi vezetőség hibájáról 3±iet legfeljebb szó, mert nem gondoskodtak a dal szerzőijogának megszerzéséről. Az uj vezetőség egy egész sereg más dallal vette át a Régi iíókjtá, mmmmmfc s abban a hiszemben voltak, hogy csakúgy mint a tubbi esetekben, ennek a jogát is megszerezték, A történ/szék kihal gatta a Dalosszövetség jelenlegi tisztelet beli elnökét,Baranszky Gyula drr-t és még más tanukat,akik azonban érdember nem tudtak felvilágosítást adni a perjs kérdésben. A törvényszék ujabb tárgyalásra, s esetleg xtéletnozatalra későbbre tűzött ki határnapét ./M0T/S1 *r- SZABAD-E A GYEREKET AZ ÜDJEXRON FÜRÖSZTENI? A Királyi Magyar Természettudományi Társulat különös felmondási perét tárgyalta ma a budapesti királyi törvényszék Szent&éleky Sándor dr. elnöklése mellett. A Természettudományi Társulat Ryulay- Pál-ncca 8. számú házában lakik Barna István szabómester. A mult évi nagy kánikula Idején Barna kisgyermekét^ a ház udvarán teknőben fürösztötte és amikor a házmesfcf terez ellen tiltakozott és felszólitotta hogy a lakásban fürössze a gyere ket, a házmester és fi szabó között szóváltás keletkezett . A Természettudományi Társulat felmendottax Barnának a lakás bérletét azon a cimen, hogy a haz rendjét és a lakók nyugalmát zavarja az udvaron történő f rösztés", mert az"éktelen lárma és visitás közben megy végbe." Ezenfelül a házmester ms gsertés is a házirendbe ütközik. A királyi járásbíróság, amely elfőkon tárgyalta az ügyet, érvényesnek mondta ki a felmondást és Barnát a lakás elhagyásira kötelezte. Pongrácz Jenő dr. a szabómester ügyvédje felebbezést jelentett be, s igy került az ügy a törvényszék S ze nt-Léleky-tanása elé,ahol az ügyvéd kifejtette,hogy a kisgyermeknek az udvaron való fürösztése felmondási ok lehet egy Dorottya-uccai házban, de nem egy Gyulay Pál-uecai 9 bérházban,ahol ORSZÁGOS LEVÉLTÁR 'f olyt.kcv. /SY