Magyar Országos Tudósító, 1930. február/1

1930-02-14 [031]

f.torvényszéki kiadás. Budapest,103o.február 14. —-A VÁDLOTT SZÜNET AL ATT MEGSZÖKÖTT A FŐTÁRGYALÁ3ROL,MIRE A BÍRÓSÁG EL­FOGATÓPARANCSOT ATOTT KI ELoENE . Fl^riLln Jénrs dr. törvényszéki biró elnöklete alatt mára tüzPttk ki tárgyalást a büntetőt örvényszék Székely Kálmán iry ügynök bűnügyében, aki ellen a királyi ügyészség többrendbeli csalás és sik kasztás bűn­tett e cimén emelt vádat .Eszerint ^zékely többeket félrevezetett az­zal a valótlan állításával, hegy neki Hévizszentandráson bérelt panzió­jához alkalmazottakra *;an szüksége,az illetőknek igen jó jövedelmet helyezett kilátásba és többezer pengőt vett át tőlük, a pénzt aztán sa­ját céljaira elköltötte, anélkül, hogy szándékában lett volna a káro­sító takat bárhol is elhelyezni. Egy Köteles Andrásné nevű asszonytól pedig nagyj^ved' lmü üzleteire hivatkozva, részletekben 9om pengőt kért és kapott, és őt is azzal hitelegget, hogy majd busá3 haszonban részesi­ti, azonban ezt a pénzt is saját céljaira költette el. Tárgyalás közben Flórián elnök szünetet rendelt el, s ami­kér újból megnyitotta a főtárg.alást, kiderült, hogy Székely ^álmén is­meretlen helyre távozott. Hosszabb ideig várakoztak rá,Székely azonban nem j*tt vissza, mire a károsultak \f> zül hárman vállalkoztak, hogy au­tói Székely lakására mennek. Rövid idő múlva vissza is érkeztek és egyi­kük jelentette, hegy Székely a lakását feltörte, é.3 miként a házmester­től értesültek, érkezésük előtt tiz perccel autón ismeretlen helyre távozott. Jónás Sámuel dr. ügyészségi alelnök a tárgyalás újból való meg­nyitása után indítványozta, hogy mivel Székely Kálmán engedély nélkül távozott el Ó3 alapos a gyanú, hogy am mammmmifiWnffiftim büntetés mmmmmmigm előrelátható nagysága miatt akarja kivenni magit az igazs ágs zc Igáit atás alól, a bíróság bocsásson ki elfogatóparancsot. A törvényszék ilyen érte­lemben is határozott és az elnök intézkedésére rögtön telefonon is ér­tesítették a rendőrséget, hogy az elfcgatórarancs uton van. A vádlott távolléte miatt természetesen a főtárgyalást nem leketett folytatni és azért azt bizonytalan időre elnapolták./MOT/MK.

Next

/
Oldalképek
Tartalom