Magyar Országos Tudósító, 1930. január/2
1930-01-21 [030]
7 .törvényszéki kiadás. íludapest,, 1930.január 21. Zu FÖLDHITELBANK • /3 .f oly tatás/ Kérte a hitelezőket, hogy javaslatát fogadják el. Több hitelező szólalt ezután még fel az elhalasztás kérdésében és valamennyien rvlyan értelemben, hogy hozzájárulnak ehhez,de sokalják a 6o napot.Kunst biró végül is berekesztette a tárgyalást, kihirdette, hogy a törvényszék helytad az elnapolás! indítványnak és a következő tárgyalást február 18-22-re napolja el, A mindvégig igen élénk hangulatban lefolyt tárgyalás azzal ért véget, hogy a jelenlevőt harsányan megéljenezték az eljáró fclrót./MOT/Ma. ZU KUN-UTCAI FELESÉGVYILKCS /Folyt. 6.kiadáshoz./ - Szokott-e beszélni rólam a feleségem? - kérdeztem beszélgetés közben Oseránét. - Pizony szokott _ válaszolta az asszony s mindig a lehető legrosszabbat mendja magáról. Tegnap is sirva panaszolta,hogy maga a kórházban megverte, - Ily éneket beszél rólam a feleségem? - kérdeztem megdöbbenve. AkkK Akkor tényleg megérdemelné,hogy jól megverjem.. Délután öt °rakcr érkezett haza a feleségen.. Üdvözöltem és meg akartam csókolni. Durcásan elforditotta a fejét. Ez a rideg viselkedés nagycn sziventalált, d e nem szóltam egy szót sem. A szemem könnybelábadt,mire a feleségem gúnyos kacagásban tört ki, - Na, hazajöttél? - kérdezte gúnyolódva. Éppen ideje volt, most legalább alhatom, ameddig nekem jól esik. É Édes fiám, hiszen tudod,hogy beteg vagyok - próbáltam az asszony szivére beszélni. Ne légy már ilyen kőszivü velem szemben s légy a segítségemre. Amig ilyen beteg vagyok, dolgozhatnál te is egy kicsit. -Ja fiacskám - gúnyolódott a feleségem - nem azért mentem ám én férj hez. Megpróbáltam másról beszélni. - Talán érdekel édes fiam, hogy a fiacskánktól levelet kaptam,amely ben megirja, hegy mi mindent hozott neki a mikulás. Az asszony megint felkacagott és lekicsinylően intett a kezével. A háziasszony kisfiát almáért akartam elküldeni, gondoltam, jól fog esni a feleségemnek a vacsora után. -lövettem az erszényt, de az asszony kiütötte a kezemből. - Bánj egy kicsit szebben velem, fiacskám, hiszen én nem bántalak téged, tudod, hogy te vagy a mindenem, csak téged szeretlek. Az asszony meginó csak nevetett. Ez a beszélgetés a konyhában folyt le s Oseráné, akit ugy látszik bántott a feleségem viselkedése, most beküldött a szobába. Hivtam a feleségemet is és nagynehezen Ő is bejött. - Minek jöttél haza? - kérdezte, - ki hivott? - Hogy kérdezhetsz ilyet édes fiam. - Azért kérdezem ; mert itt nem lakhatsz. Erigy ahová akarasz. Most pedig megyek a barátemhoz. Erre már elvesztettem'a fejem. A mellényzsebemből elővettem a kis gyöngyház zsebkésem és belevágtam a mellembe. Ugyancsak a mellényzsebemben volt egy kis üveg morfium,amit a kórházban spóroltam össze, azt megittam s hogy azután mi történt, arra nem emlékszem. A kis szabómester percekig maga elé mered, a tárgyalóteremben halálé csönd van. Percek múlva kezd megint csöndes hangon beszélni, de ugy, mintha csak magához beszélne. - Nagyon szerencsétlen ember vagyok én. Tudta az én feleségem, milye beteg vagyok és mégis kicsikarta belőlem ezt a gaztettet. Sirvafakadt s leült a vádlottak a padjára. Osera Vilmrsnét hallgatta ki ezután tanuként a biróság. - Kchn úrral beszélgettünk a konyhában - vallotta az asszony, amikor hazajött Kohn Ferencné. - Szervusz anyuskám - üdvözölte Kohn a feleségét - azonban az asszony nem viszonozta a köszöntést. - Na hamar puszit a papának - mondtam ^chnnénak,x aki azonban nagycn ridegen viselkedett a férjével szemben. Mondtam is neki, hogy ha én igy viselkedtem volna, a férjem darabokra vágott volna. Nem szabad egy embert igy a végletekig ingerelnie Később beküldtem ől-et a szobába s egyszerre csak valami tompa zajra lettem figyelmes. Wementem s ugy láttam, hegy Kohn boxolja a feleségét" s csak azután vettem észre,hogy kés van a kezében. /Fclyt.köv./Sz.
