Magyar Országos Tudósító, 1929. november/1

1929-11-04 [025]

A KÖZTISZTVISELŐK SZÖVETKEZETÉNEK RÁGALMAZÁSI PERE POLONYI DEZSŐ ELLEN, A Köztisztviselők Termelő,Értékesítő és Fogyasztási szövetkezete , mint ismeretes, rágalmazás cimén bűnvádi eljárást indított Polonyi Dezsődr. ügy véd ellen,mert Polonyi Dezső, aki a szövetkezet egy elbocsátott igazgató­jának ügyvédje volt, súlyosan sértő kijelentéseket tett a szövetkezet veze­tősége ellen,többek között azt mondotta, hogy anyagi előnyök kilátásba helyezésével hamis tanukat akarnak szerezni.Kovács^ dr. büntető jár ásbiró m t tartott tárgyalást ebben a rágalmazás! porbon, s akkor, minthogy Po­lonyi Dezső kérte és a Köztisztviselők képviselői is hozzájárultak ehhez elrendelte a valódiság bizonyítását. A mai tárgyaláson Séthy Antal dr, igazságügyi államtitkárt, ax Kansz elnökét és a szövetkezet igazgatósági tagját hallgatta ki elsőnek tanuképen a bíróság. A biró először azt a kérdést intézte Séthy állam­titkárhoz ,vaj jon van-e tudomása arról, hogy a Köztisztviselők Szövetkezete Kalapos Lajos elbocsátott igazgató perébon valakit hamis tanuzá»»a akart volna rábirni, és azt is kérdezte, hogy tud-e arról is, vájjon igaz-e,hogy 3oo pongő nyugdij felemelését helyezték kilátásba, ha kedvező vallomást tesz. Séthy államtitkár a birói kérdésre azt adta elő, hogy nincs tudo­mása semmiféle olyen tényről,amely ezt az állítást megerősítené, sőt tö­kéletesen kizártnak tartja, hogy ilyenről szó lehessen.Tudomása Van ar­r°l, hogy Szombati, az intézet ugyancsak elbocsátott tisztviselője jc­lontkozutt a vezetőségnél azzal, hogy hajlandó bizonyítékokat szolgáltat-" ni a Kalapos-féle ügyben. Ez igaz, de hamis tanúvallomásról semmiféle or­mában som volt szó, sőt ennek még feltevését is teljesen kizártnak kell te kinteni. Ulain Ferenc dr., a Köztisztviselők Szövetkezetének ügyvédje, in­tézett ezután kéödésokct,amclyckr^ adott válaszában Séthy államtitkár ki jelentette, hogy Szombati megnyerte ugyan munkaügyi porét a szövetkezet­tel szemben, de később mégis szerette volna rcaktiv áltat ni magát, Polonyi D. zs 5 dcr. kezdte meg ezután a kéraozést. Bevezetésül ki­fogásolta, Suagy az cllcno tett feljelentés törvényességét és ezzel kapcso­latban megkérdezte Séthy Antal dr.-t, hogy jelen volt-e azon az igazga$­gf^Málraxtonm ülésen,amelyen az ellene teendő fcljclentást elhatározták. - Jelen volt am - válaszolt Séthy álamtitkár. - Es ön is hozzájárult ehhez? -kérdezte Polonyi. - Igen. - jelentette ki határozott hangon Séthy államtitkár. Polonyi ezután több kérdést intézett a tanúhoz, a biró azonban félbeszakította azzal, hogy csak a vádhoz tartozó kérdések f cltcvésétxi engedi meg.Polonyi errc kijelentette, hogy törvénykönyvvel a kezébon áll a biróság előtt ós minden alkalor-mal semmiség! panaszt jelent be ha kérdé­seiben,illetőleg vódelmébon korlátoznák. Polonyi ezután egymásután intéz oly kérdéseket a tanúhoz, anel-ek a Fogyasztási Szövetkezet üzleti ténykedéseiroy vonatkoznak, s' amelyek nem látszanak összefig gésbon lenni a rágalmazás! bünperrel. - Nem tudok nem, nem tudoks erről - hangzik egymásután a válasz Polon;/! kérdéseire. ' /folyt.köv./M. KOMMUNISTÁK A BIROSJö ELŐTT. A büntetőtörvényszék Szenák-tanácsa ma vonta felelősségre Lukács Jono kő­mivest és hat társát, akiket az állami és társadalmi rend felforgatásáu irányuló büntettél vádolt meg a királyi ügyészség. A vád szerint lukács Jenő,Kéhllnger Pál, Kristóf Károly, Nagy Aladár, Tóth József és Grosz Já­nos állványozók Pomázon és Rákosszcntmihályon az 1928. decomb^ rétől 1S29. áprilisáig terjodŐ időben a kommunisták magyarországi pártja részére üzeni sejteket szerveztek, titkos összejöveteleket rendeztek, amelyeken megbeszél­ték a szervezkedés módozatait, kommunista irányú ellenzéki mozgalmat szí­tottak^ titkos nyomda utján előállított "Kom"unista" cinü ujsár-ot ter­j osztották. Elsőnek Lukács J enő hallgatta ki Szénák elnök. Személyi adatai­nak, kikérdezése során az elnök megkérdezte, hogy milyon vallású. - Fclckezctnélküli vagyok.­- Az adatok szerint romai katholikusf Bejelentette a kilépését a katolikus egyházból? - Miért jelentettem volna bei a kilépésemet, amikor a belépés c­not sem jelentettembe, /f oLyt .köv.

Next

/
Oldalképek
Tartalom