Magyar Országos Tudósító, 1929. október/2
1929-10-19 [024]
—-ZU EGY FERJ HÁROM FELESÉG /folytatás 3.kiadáshoz/ A törvényszék a násodik házasságot semmisnek nyilvánította, de ugyanokkor Jogerősön felbontotta az első házasságot ia. Huszák Béla tehát tehát egyszerre mindkét házasságától megszabadult. A kétszeresen szabad Húszaknak módjában lett volna a második házasság érvényesítése iránt lépése* ket tenni, ezzel a jogával azonban nem élt, kijelentette, hogy egy felesége* vei sem akar ujabb házasságot kötni. Nem sokkal ezután a ket volt feleség'"* közül egy harmadikat választott: elvette egyik alkalmazottját most már az érvényes házassági törvények védelme alatt. t h .^t. háromszoros nősülés! bonyodalmak után azonban ujabb bo* nyodalom keletkezett: a második feleség polgári pert inditott Volt férje el* len, kártérítés cimén. Scbmertner Ilona a törvényszékhez beadott kereseté* bon lő.ooo pengőt követel volt férjétől azon a elmer, hogy jóhiszeműen kötött vele annakidején házasságot, s az együttélés ideje alatt'mint feleség mindenben hozzájárult Huszák anyagi helyzetének, fellendüléséhez* A kereset szerint a volt férj a második házasság kezdetekor teljesen Vagyontalan vftit, később azonban a feleség segítségével napról napra gyarafJOdott a kis üzletugyannyira, hógy ma havi 25oo pengő jövedelmet tud kimutatni, A felperes asz»• srzony azt hangoztatja a kereset további során, Hógy egy törvényesen elvált feleség Huszák vagyoni helyzetéhez mérten havi boo pengős tartásdijat kapna, s minthogy önhibáján kivül jutott ilyen visszás és áldatlan helyzetbe, a kártérítés megitélóse jogos. A felperesi érvelésre Húszak Béla a tárgyalás során azzal válaszdlt hogy a házasság megsemmisítése iránt kénytelen volt pert Indítani, mert ellenkező esetben bigámia miatt vonják felelősségre. Egyébként azt hangoztatja, hogy Schmertnefc Ilona többször elhygyta minden ok nélkül még a házasság tartama alatt, ugy, hogy ha a semmiségi keresetet nem adta volna be, a törvényszék az ő hibájáb ól mondta Zsolna ki a válást, s ezzel elesett volna minden kártérítési igényétől. A hentesmester végül a koreset elut as It ás ét kér te . Ma tartott a rendkivül érdekes és bonyolult perben folytatólagos tárgyalást Bajkay Endre dr. Ítélőtáblai biró. A felperes asszony képviseletében Olasz Jenő dr ügyvéd, előkészitő iratot csatolt be. míg az alperesi képviselő, ff ad ász Manó Mihály dr. ugyancsak ujabb előkészitő iratban terjesztette elő részletes védekezését. Az érdemleges tárgyalásra a táblabíró ujabb határnapot tűzött ki, amikorra becsatolják a törvényszéki válóiratokat./MOT/£" . KÉNYSZERE GYEZS EGEK. -A budapesti királyi törvényszék megindította a csödönkivüli kényszerwgyez'sógi eljárat a Zöldfa Áruház r.t. /Vámház-körút 6./ bej. cég ellen,* Vagyonfelügyelő Zoltán Marcell dr. ügyvéd. Követelések bejelentése november 7-ig az OEE központjánál. - Klóin Jakab /Dohány-u.37./ be nem jegyzett fakereskedő kényszeregyezségi ügyébon a létrejött egyezséget jóváhagyó végzés jogerőre emelkedett, mire a törvényszék az eljárást befejezetté nyilvánította. - Sere Hajós /Aréna-ut 54,/ kényszeregyezségi ügyében a törvényszék november 9-én dé&i 12 órára Czermann András dr. törvényszéki birónál /Alkotmány -u, 14. III. 1/b/ tárgyalást tűzött ki. /MOT/ AZ OKIRATI KÉNYSZER. • A Magyar Törvénykezés uj száma közli az okirati kényszer törvényjavaslatának teljes szövegét, itsxx Móricz Sándor dr.- törvényszéki tanácselnök a legújabb lakásügyi joggyakorlatot ismerteti. /MOT/