Magyar Országos Tudósító, 1929. október/2

1929-10-23 [024]

FŐVÁROS . . pénzügyi bizottsági ülése. /A főváros ksxgyislésjs• Folytatás 1./ Láng Lajos elismerését fejezi ki az Elektromos Müveim ek, a műszaki vezetés elsőrendű és kifogástalan, de az üzleti politikával nincs megelégedve. Á Beszkárttal foglalkozva hivatkozik erre a megállapodásra, • amelyiket" az uj vezérigazgató szerződésének aláírásával hoztak létre. Az volt a kikötés, hogy a Beszkárt rövidesen életbeléptét*, az egységes tarifát. Ez a mai napig sem történt meg, a tanács mégis elfogadta a Beszkárt költség­vetését, ennek a mulasztásnak a figyelembevétele nélkül. A földalatti villa­most olvasszák be a Beszkártba. A költségvetést nem fogadja el. Kiss Jenő mindenekelőtt a fővárosi törvénytervezetnek azzal a pontjával foglalkozik, amely szerint az üj törvény értelmében a kormányra 1­közvetlen beavatkozási joga lenne az üzemek ügyeibe. Ez ellen tiltakozik. A szociáldemokrata pártnak az üzemekkel szemben az a kifogása, hogy a közüzemek ne nyerészkedjenek, hanem jól és olcsón szolgálják ki a nagyközönséget, Nem lehet, hogy minden üzem egy-egy kiskirályság legyen, amelyek élén ott áll a mindenható vezérigazgató. Az üzemek fejlesztését megfelelő kölcsönök utján kell lehetővé tenni. Kérdi a tanácsot, mi van a Talbot-centrálé és a főváros közötti tárgyalásokkal. Előre tiltakozik az.ellen, hogy "a tekintetben a fővá­ros közönségét, valamilyen Aa ; . f etakomp 1^ elé állitsák • A továbbiakban KÍS3 Jenő azzal foglalkozott, hogy egyes bizottsági tagok különböző üzemek­nél betöltött felügyelőbizottsági vagy igazgatósági tagságukat egyéni előnyök szerzésére használják fel. B u d a y Dezső: Neveket mondjon ne általénositson. /Zaj./­Kiss Jenő a továbbiakban előadta; hogy a kis-ipari hi­telintézet egy tagja S a j ó János bizottsági tag kölcsönt vett fel a kisi­pari hitelintézettől. Ez ugy történt, hegy az'intézet negyvenezer pengőért megvette Sajó János Kelemen-utcai ingatlanát. Ez súlyos.összeférhetetlenség, és reméli, hogy Sajó János ezek után levonja a konzekvenciát. Búzát h • János tudomásul veszi a bejelentést és az eljárást meg fogják inditani. B u d a y Dezső az üzemi politikával foglalkozik általában­és megállapítja, hogy a fokozott tartalékolásra szükség van, mert a berende­zéseket újítani kell. A Beszkártra vonatkoztatva utal arra, hogy a vasút futójármüvei nagyon gyorsan romlanak. A vágányhálózatot olyan tökéle­tesen 'rendbehozta a Beszkárt, amilyenre Európa egyetlen nagyvárosában nin­csen hasonló példa. Nincs egyetlen közúti vasúti hálózat a kontinensen, a- . mely olyan kitűnő karban volna, mint a budapesti. Foglalkozott a tarifalesz'J litás. kérdésével is és megállapította, Ahogy ezt deficit nélkül keresztülhaj­tani lehetetlen. Védelmébe veszi a Beszkárt-?és kijelentig hogy az ügyvezet.: olyan kitűnő és mintaszerű, hogy csak elismerést érdemel* A költségvetést elfogadja. Wolff Károly volt a következő felszólaló, aki a követ-­v ező nagyfontosságú bejelentéseket tette. — Komoly dolgokra akarja felhivni a figyelmet'és kéri a pénzügyi bizottságot, nagyon szívleljék meg, amit mondani fog* Tavaly elha­tározta a főváros az uj Rókus-felépítését és arra as álláspontra helyezkedi?* hogy az épitési költségek bizonyos részét maga fedezi, a "másik részmpedig az állam vállalja a költségeket annál is inkább, mert a kórházat nemcsak bu­dapestiek használják, hanem nagyrészben vidékiek is és a. . kórház az egész ország közegészségi érdekeit szolgálja. Ezt az álláspontot a kormány ' a magáévá is tette, a kórház megépítéséhez nemrégiben küldött leiratában hoz­zájárult, a pénzügyi részre vonatkozó konkrétumokat még mindig sajnálatosan nélkülSzi a főváros és reméli, hogy ezirányban is hamarosan intézkednek és a terv megvalósulásának akadálya nem lesz. A főváros hosszasan tanácskozott és kereste az épitési költ* ségekre á fedezetet. E tanácskozások során sajnálattal látta, hogy a rendes bevételek keretében kórházépítésre fedezetet találni nem tudunk. Ezért pót­I bevételekről kellett gondoskodni. Igy született meg a Beszkárt hozzájárulás 7 felemelésének gondolata és ezt az Összeget szánta a főváros vezetősége az épitkezésre, E pillanatban is fenforog a fontos közegészségi érdek, ugy ho ; •; nem lehet változtatni az emiitett megoldási lehetőségen sem. /Folyt.köv./

Next

/
Oldalképek
Tartalom