Magyar Országos Tudósító, 1929. március/1
1929-03-06 [007]
ZU KÉPSZAVA PERE /folytatás 4.ki adáshoz/ Kérte végül Kádár Lehel,Lendvai István és dr.Benárd Ágoston, tanuként való megidézéset, Minlch J«riő dr.,Wolff Károly jogi képviselője szólalt most fel, előadta, hogy a vádlott ly2ő, október 7-én irta meg az inkriminált cikket, amelyben azt állította, hogy Wolff Károlynak a keresztény jelszavak e sak arra kellenek, hogy az általuk felkavart szennyes hullámok tetejéről ő is beugorjék zsiros állásokba és jövedelmező üzletekbe és hogy Wolff Károlyipnint A Nép cimü lapkiadó rt. állítólagos Intézője cserbenhagyta a hirlapirókat, akik a vádlott szerint az ő lapjánál alkalmazásban voltak . Ezeket a tényállításoké, kellene a vallottnak igazolnia, ezekre vonatkozólag azonban meg sem kísérelte a védelem a valódiság hizonyitásat. Amit a védelem bizonyítani akar, az*, egyáltalán nem tartozik ide, az tehát figyelembe nem kehet venni, Teljesen föl sleges tehát beszerezni például a képviselőházi naplókat,amelyek olff Károlynak két évvel utóbb elhangzott beszédeit tartalmazzák, A maga részéről igazolni óhajtja azt, hogy VtfolffKárolynak A Nép-nél semmiféle Intézkedési joga nem volt,tehát be sem folyhatott abba, hogy az újságírók és a részvénytársaság tisztviselői mit kapjanak. Kérte errevonatkozólag Altenburger Gyula és Rausch A]a dár tanúként! kihallgatását. Hogy a részvénytársaság akkori vezetősége egyébként minden lehetőt megtett, hogy az újságírókat a felmondási időre járó illetményeik felével kielégítse f errevonatkozólag kérte Török ^iklo s és Kádár Lehel hirdapirók kihallgatásat. ,Eneh: . tan k: kihallgatásának elrendelés^/csli rkkcr kérl^^^^f^e^néi-^j^ bizonyítás tekintetéten előterjesztett inditványax alkalmas arra, hogy a a cik ben foglal tak valódiságát bizonyítsa. A bíróság T határozathozatalra vonult vissza ./folyt .köv/Ma . KÉTPéSZE KEGYES SLGI ÜGYEK. A királyi törvényszék meg indított a a osődönkivüli kényszeregyessegi eljárást: - t Hodászy József budapesti lakos, a Viktória Kalapgyár /Damjanichucca 2/ be nem jegyzett cég egyedüli tulajdonosa ellen. Vagyonfelügyelő Géczy J zsef dr.k öve telesek bejelentése március 2fi-ig az OHP .központ jánál-, - A Beregi Lajos vaskereskedő lm. rt. budapesti /Népszinh.áz-uccs 0/ bej. rég csődönkivüli kényszeregyessége ügyében a törvényszék jóváhagyta az artos és hitelétől között létrejött egyességet, xmtm^ÁmipBiimÉto és az eljárást bejeJezettnek nyilvánította. - Az Alapkő Építőipari Munka és Termelő szövetkezet budapesti Lej, cég /Egyet em-uc c a 5/ csődönkivüli kényszeregyes ségi ügyében a törvényszék az eljárást megszűnve te és a vagyonfelügyelő diját és kiadását 1 ,\ lo.45o -pengőben ál lapította meg, /MOT/ ZU NÉPSZAVA PER/frlytatás/ A törvényszék rövid tanácskozás után meghozta határozatát .Eszorint a vádlott 1027.-beli eseményekkel kivánja az 1025.-ben megjelent cik" állításainak valóságát bizonyítani .Az 1027. -ben megtartott beszédekkel és 'az 1927évben tanúsított magatartásával nem bizonyítható az 1925-évben megirt cihái itésainak a valósága. A törvényszék tehát az errevonatkoz ó bizonyítást elutas it ja ,ellenben az arravcnatkt.-zó t izonyitás t ,hrgy a f őmagánvádlő cserbenhagyta politikai pártjának és politikai karének újságíróit és rideg álláspontra helyezkedett velük szemben anyagi érdekeik kielégítése szempontjából a törvényszék elrendeli, és a z összes bejelentett tanukat kihallgatja. /MOT/Sz. »