Magyar Országos Tudósító, 1929. február/1

1929-02-11 [004]

EGYHÁZI HÍREK . BAJiTAZifl PÜSPÖK NAGVJESZET'E AERCE, HOGY KIT VÁR A MAGxőAP^UG A KÁLVYNIZIIUST^ A református Aiákság irodalmi ünnepeyA nagy hideg ellenére is mintegy ezer főnyi közönség gyűlt öszsze vasárnap délután a régi képviselőházban, a Magyar Református Diákok Soli Eső Glória- Szövetségének Igen érdekes irodalmi ünnepéríAXO, zsoltár első versének eléneklése után, P a p Géza református lelkész, országos missziói titkár Imádkozott, K o v ét s J, István $r

v a Szövetség védnöke, egyházkerületi lelkészi főjegyző elnöki megnyitót mattdott, "Erezzük az idők megrosszabbcdás ét, -dgymond Kcváts JÁ István, mert a#l kor minden magyarnak össze kellene fognia, hogy az összetört hazát megmentse, akkor van egyeseknek szivük arra, hogy ezt a nehezen megteremthető nemzeti egységet megbontani akarják, A multát igyekeznek mostanáoan ^Újraértékelni. Vezető férfiaknak sifrc.s sürgősebb dolguk, mint az, hogy osztályozzák a magyarokat - ezer évesekre és tegnapiakra. Lesz-e ilyen körülmények között második ezredévünk, ne kérd.ezzük, haladjunk tccvább az eleve kijelölt uton* Minden ifjabb ütésre osak keményebbekké válunk',* Elénk helyesléssel fogadták az elnök beszédét, majd zeneszáti következett: Zipernövszky Eülcpke hegedülte Goldmark, rugnani-, Krelsler-Hubay szerzeményeit, Antcni Károly zongorakiséretével. A következő előadót, H a r s á n y i Zsoltot az elnök meleg szavakkal üdvözölte: "Ami* kor szánbavesszük értékeinket, mondotta Kováts J- István a kitüno iro felé fordulva, jól esik tudnunk, hogy a Harsányi Zsoltok is közónk valónak tartják magukat

1

!, " Lakoma" cimü rajzát olvasta fel Harsányi Zsolt, mtl ynek áhítatos szépségei mélyen megindították a jelenvoltakat. A marasztaló tapsokra garsányi egy humoros apróságot mondott el. C r o s z Júlia, a városi Gzihház nagytehetségű fiatal énekesnője egy Puccini-áriát, Lavotta és fiienzl egy-egy dalát énekelte, s az ovációt Tarnay Lajos egyik kompczioójának bemutatásával köszönte meg* Orosz Júliát ^rokháty Béla tanár kxsérte zongorán. Kováts J. István dr, frzután meleg tapsok közepette kérte fel az estély illusztris szónokát, Faltazár P>ez3Ő dr, tiszlrántull reformátuspüspököt, az egyetemes konvent és az országos zsinat lelkészi elnökét hogy rendkivüli érdeklődéssel várt beszédét, elmondja. Baltazár Dezső percekig nem tudott szóhoz jutni, az. ovációknak olyan vlharzása fogadta, Á püspök a többi között igy szólt\ • ' - A "Soli Deo Glória

1

' Diákszövetség jelentőségét és nagyrahivatctt ságát az képezi, hogy a kálvinizmus hittanát és '.erkölcstanát történelmi jogai ba akarja visszahelyezni és az élet tiszta evn^gliumi tartalmát, magán- és közviszonylatokban következetenen igy akarja biztosítani,,, "Mit várhat a magyarság a kálvinizmustol? - Hogy ezt kifejtsem, ehhez való jogosultságomat a magyar kálvinizmus igazságainak győzelméért folytatott•nem kicsiny és nem kevés küzdelmeim, s a küzdelmekben kapott sebeim eléggé meg tudják állapítani*., Magyarországon két lelkitirodalomnak van a kálvinizmusra szüksé* ge, mint szegletkőre, oszlopra, napfényre, lélekre és életre: a keresztyén vallásnak és a nemzeti e zömének. Mindkettőben olyan nagy a homály, a romlás, a tetegeség^ a veszély, hogy az életmentés szüksége nem teheti igy fel a kérdést: "mit várhat", hanem hogy "mit vár". A formalizmusnak, a politikai és egyházi nemzetköziségnek sikerült mind a keresztény vallást, mind a nemzeti, égőmét ugy le járatni, hogy még nem-kálvinisták is a kálvinistáktól várják nemcsak várják, de követelik is - kettős történelmi hivatása teljesítésének újrafelvételét. Az, hogy mit várhat a magyarság: képzelet ós feltevés dclgaj hegy mit var, az a valóság dolga és ez a fontosabb; aminthogy részünkről sgm az a fontosabb, hogy mit adhatunk, hanem hogy mit adunk- Isten és hazánk dicsőségének szolgálatára. ^ - A magyarság fogalma körébe legszorosabban a fajmagyarok, a vérmagyarok v>olnának oszthatók, ha meghatározásukhoz a tudomány megbízható támpontot tudna nyújtani.. Az évezredes keveredések tömkelegeiben. Ilye* tém-« pent hijján aztán a fajmagyarság jelszóvá jelentéktelenedik, amelynek hangoztatásában azok szoktak legserényebbek és leghangosabbak lenni, akiknek sem a /Folytatása következik./