Magyar Országos Tudósító, 1929. február/1

1929-02-07 [004]

ZU BATTONYAI VENDÉGLŐS ÉS A ZENESZERZŐK SZÖVETKEZETÉNEK JOGBÍTORLASI PERE »/Folytatás 1. kiadáshoz./ A szegedi törvényszék a hizcnyitásl eljárás lefejezése után az al­reres terhére megállapította a kereset szerinti összeget és kötelezte 24 pengő kártérítési, 4 pengő ellenőrzési és 325 pengő perköltség megfizetésére. A tábla az Ítéletet helybenhagyta, de alperes felülvizsgálati kérelemmel élt és igy az ügy felkerült a kúria elé., ahcl megerősítették a tábla Ítéletét és indokolásul kimondották, hrgy alperes védekezésének az a része, mely szerint a helység tulajdonosának a távollétében játszották a oigánysenészek a szé­banforgo zeneszámokat, nem fogadható el, mert a felelősség megállapításához elegendő az is, hogy a zeneszámok előadását a tulajdonos eltűri, továbbá a tulajdonos mint a helység Iparjogos birtokosa távollétében annak bctavgJFKsám előzetes beleegyezése nélkül játszák a zeneműkiadók szövetkezetének védeLme alatt álló zeneszámokat. /MÓT/ K. / --- EELMENTE ETEK - EGY VOLT TOZSEÉST A SIKKASZTÁS VaPJA ALÓL. Schut rézár mult év elején sikkasztás óimén feljelentést tett a rendőrségen tálassá Pál magántisztviselő volt tozsd bizományos ellen,aki afeljelentés szerint elsikkasztott tőle xxx kétszázhúsz pengőt érő hus • onöt darab 0 0 ldber­ger részvényt. Balassa Pál a budapesti büntetőtörvényszéken azzal védekezett,hogy Schut Oézér és közötte polgári természetű elszámolási differencia forog fenn, mert a sértettel a $ konjunkturális időkben állott összeköttetésben és tagadta,hogy a szőbanforg 0 részvényeket átvette volna, ezzel szemben elmor-dét ta,hogy vett át ugyan értékesítés végett xwxwvwn v? értékpapírokat,de azoknak ellenértékével elszámolt. A biróság Balassa Pált egyheti fogházbüntetésre itéite, mely Ítéletet a tábla Folkmann tanácsa megváltoztatta és a vádlottat felmentette az ellene emelt vád alól. Az itélet - jogerős. /WT/ IZGATOTT A KATONASÁG ELLEN - HATHONAF1FDGRÁZEA ÍTÉLTÉK. A királyi ügyészség Szilágyi Tivadar lajosmizsei HENEESSegéi ellen a 1'rrrvu: a magyar fegyveres erő elleni izgatás vétsége és csalás vétsége cimén emelt hadat. Szilágyi ugyanis 10';"- május hónapjában a toborzás alkalmával ónként jelentkezett kanotának, azonban késő- b ugy lát szik megbánta, és kijelentette, hogy "az istennők sem megy katonának, s ha készültség jön érte, az saját puskájával veri meg." A vádirat 3zerint Szilágyi a többi újoncokat is le­beszélte a katonáskodásról . és azt hangoztatta, hogy a honvédség egy börtön, ahol ütik verik az embert/' A csalás vétségét - a vádirat szerint Szilágyi a zal követte el, hogy az avatási szókhelyre díjmentes utazásra jogosit° "toborzási igazolvány" igénybevételével La josmizséró'l Fudapestre utazol t, azonban itt nem jelentkezett az avatásra. Ezzel a magyar királyi kincstárnak xmxmKmTmxmamX'fflXKKm kárt okozott. Szilágyit ma vonta felelősségre a büntet ótörvén-szék-"- Töreky Gt za dr.a büntetötcrvényszék elnökének elnöklése mellett. Szilágyi védekezése se ran azt adta elő, hrgy a belépési nyilatkozatot ittas állapotban Irta alá, jelentkezését megbánta és iratait visszakérte. Azt azonban tagadta, hogy a barátait le akarta volna beszélni a katonasághoz való belépésről. A birosag t'-'tb tanút hallgatott, ki, akik a lajosmizsei korcsmában jelen voltak, amikor Szilágyi a szóbanlévo kijelentéseket megtette. Kovács Péter dr. ügyészségi alelnök véd- és Lénárt - éia dr. ügyvéd védőb eszéde után a btintetötÖrvé:iysgék Szilágyi Tivadart bűnösnek mondta ki a magyar f^gyver^s erő- Maileni izgatás -^-étségében és ezért hat hónapi fogház*­böntetésre Ítélte. Az itélet indokolása szerint Szilágyi jólehet önként jeifc lentkezett a katonai szolgálatra, a behívási parancsnak még sem tett eleget, sot másokat, akik önként jelentkeztek, szintén arra csábított, hogy ne te­gyenek eleget a behívás! parancsnak. A birosag a csalás vétségének vádja alí Szilágyit felmentette. Az ítélet ki szabásánál' a törvényszék súlyosbító kö­rülményként mérlegelte azt, hogy a katonaságra vonatkozóan is bántó kijelen­téseket használt. A királyi ügyészségi alelnök az Ítéletben megnyuged ott, Szilágyi és védője azonban felelteié Rt jelentettek be. /MOT/SY.

Next

/
Oldalképek
Tartalom