Magyar Országos Tudósító, 1929. január/2
1929-01-31 [002]
AZ ERDÉLYI ÜGY TÁRGYALÁSA. . Erdélyi Béla és társai bűnügyének mai tárgyalásán Gál Jenő dr., Erdélyi védője folytatta és befejezte védőbeszédét. A tárgyalás Iránt ma is szinte hihetetlen módon nyilvánult meg az érdeklődés, a kíváncsiak egész tömege lepte el már jóval a tárgyalás megkezdése előtt a folyósokat és a tárgyalóterem felé vezető lépcsőket és a rendőrőrszemeket meg kellett kettőzni,hogy vissza tudják szorítani az ujabb és ujabb rohamokat, melyeket a közönség - még a belépőjeggyel nem rendelkezők is a bejutás minden reménye nélkül intéztek a bejárd ajtók ellen. Bent a teremben kitk^nn órakor már egy talpalatt nyi hely sincs üres, egymás mellett szoronganak az emberek és Izgatottan lesik a fejleményeket. Ma is mint a legutóbbi - tárgyalásokon birák, ügyészek és a jogászvilág más előkelősége jelent meg. Háromnegyed tiz után néhány perccel vonult be ü chadl elnökkel az élén az Itélőtanács s miután az elnök megnyitotta a tárgyalást, rögtön közö]te,hogy megérkezett Greil Frigyes dr. osztrák bir°nak november 14-iki kelettel klállitott hivatalos titoktartus alóli fölmentése. Fölkérte ezután Gál Jenő dr. védőt, hegy folytassa védőbeszédét.Gál Jenő azzal kezdte,hogy most,mivel utólag beérkezett Greil bir°nak fölmentése a hivatalos titoktartás alól, ez arra kötelezi,hogy rész letesebben foglalkozzék Greil bir° itteni vallomásával és e tárgyalást előkészítő munkájával. Ezt megelőzőleg azonban szükségesnek tartja a millstatti állítólagos mérgezés körülményeire Is kitérni. Az orvosszakértők egyöntetű megállapítása az,hogy mérgezés nem volt a halál bekövetkezésének az oka, a védelem azonban j ü llehet, a mérgezés nincs is vád tárgyává tévém mégis szükségesnek tartja ezzel a kérdéssel foglalkozni,mert azon az állásponton van, hogy mérgezés nemcsak hogy nem okozta a halált, hanem egyáltalán fel sem merült.Részletesen foglalkozik ezután az 1927 évi augusztus-22-ről 23-ára virradó éjszaka történetével, utal többek között az egyik Lőw-leánynak itteni vallomására is, amely szerint augusztus 23-án az egész délelőttöt ^orgacs Anna beteg gyábál töltötte és hogy szerinte is Forgács Anna nem volt eszméletlen állapotban és több adat felsorakoztatása után hivatkozik az orvos szakértőknek egyhehangz 0 előadására, mely szerint az orvostudomány egyáltalán nem ismer idegen kéztől eredeő veronáimérgezést. /Folyt.köv,/Ma. ZU ERDÉLYI /Folytatás./ A továbbiak során azt fejtegette a védő, hogy a veronálos mérgezésnek pozitív kísérőjelenségei egyáltalában nem mutathatók ki ebben az esetben. Az orvostudomány és a gyakorlat szerint a mérgezéses-halálnemek kétségtelen kisérőeleme az úgynevezett nyelési tüdőgyulladás, amely abból származik, hogy a mérgezéstől eszméletlen beteg a szájában összegyűlő nyálat nem tudja lenyelni, az lecsorog a tüdőbe és az ott felgyülemlő viztömeg tüdőgyulladást okoz. Ez az úgynevezett nyelési tüdőgyulladás minden halálos jellegű narko tikus mérgezésnél feltétlen kimutatható, ezzel szemben a jelen esetben a bonc jegyzőkönyv és az orvosok véleménye szerint sem kifejlődött, sem kifejlődésben lévő tüdőgyulladás Forgács Anna boncolása alapján nem tudtak megállapítani* A védő szerint azonban más bizonyítékok is vannak arra,hogy Forgájgs Anna nem szenvedhetett halálos mérgezést. Az orvosi irodalom és kazuisztika egyetlen esetről sem tud - fejtegeti a védő - amely szerint idegenkezü ver©nálmérgezós történt volna. De ennél Is továbbmenve az a tény is kizárja Forgács Anna eszméletlenségének a feltételezését,hogy éppen a vád koronatanú jának, Thymm Hildának, a j°indulatunak semmiesetre sem nevezhető vallomása szerint Forgács Anna éjszaka az ő támogatásával szállt le az ágyról hogy bizonyos természetes szükségletének eleget tegyen. A bonc jegyzőkönyv szerint urint nem találtak Forgács Anna holttestében, ami annyit jelent ugyebár,mondja a védő, hogy az urinmennyiség eltávozott. Miután pedig a lelet szerint és a tanúvallomások szerint Forgács Anna ágyában sem találtak urIn-nyomokat, csak az a harmadik lehetőség marad meg, amit Thymm Hilda vallomása is megérő sit,hogy az urint normális körülmények között távolította el. Mindebből pedig az következik,hogy nem lehetett eszméletlen, ha pedig nem lehetett eszméletlen, nem lehetett védekezés nélkül megfojtani, ha nem lehetett védekezés nélkül elbánni k vele, akkor az ágynak feldúlt, gyűrött állapotba kellett volna kerülnie,de ezzel szemben az összes tanúvallomások ugy szólnak,hogy az ágy gyürődésnélküll és teljesen rendezett állapotban lévő volt. A védő^szerit az orvosszakértők nem látták meg ezt a logikai összefüggést a veronáimérgezés nél feltételezett eszmélétlenségi bódulat és a fojtogatás ellenállás nélkül való véghezvitele között, azért nem tulajdonítottak megfelelő jelentőséget a veronálos bódulat mértékének. /Folyt.kö.v/ M.