Magyar Képzőművészeti Főiskola - tanácsülések, 1972-1973 (1-a-64)
1972. december 22. / Egyetemi Tanács ülés - Az 1973. évi költségvetés - Az egyetemes vizuális nevelés
4 Nehezíti a helyzetet az, hogy a rajztanár továbbképzés a mai napig sem tudja tisztázni e kérdést. Megállapítja, hogy a pedagógiai főiskolák rajzi tanszékének működése rendkívül problematikus. Szinte 40-50 tanár, akinek tevékenysége jelentős. Hogy ne ábrándos tanterveket közöljünk, hanem ami tanítható, ennek a feltétele természetesen a tanárképzésnek a rendbe tétele a rajztanárképzés területén, (vate.lmi-nti ennek teljesebb, hatékonyabb megvalósitása. Nekünk kell átvenni s felügyelni a tanárképzésbe. Felhozza példának a pécsi Tanárképző Főiskolát, mely megfelelő, de mégis számításait keresztül húzzák. A cél érdekében teljes káderfelmérésre van szükség. Somogyi József azt fejtegeti, hogy a munkás-paraszt fiatalok műveltségi színvonala milyen mértékig marad le az értelmiségi családból származókhoz viszonyítva. Az Ízlés fejlesztését tulajdonképpen már 4 éves kortól el kell kezdeni és ez adatik meg nagyon kevés gyereknek. Baj van a fiatal értelmiségi réteg Ízlés nevelésével is - utal a miskolci egyetem kollégiumában tett látogatására -, amiből azt lehet leszűrni, hogy környezetükben az esztétikum hiányzik, Ízlésük kifogásolható, ez maga után vonja gyermekeik Ízlésének helytelen kialakítását. Ez is bizonyítja az Ízlés nevelésére hivatott szakemberek fokozott bevonását. Krocsák Emil a javaslat elkészítésénél azt kell alapvető problémaként felvetni, hogy a vizuális nevelés célja az embereket megtanítani látni és nemcsak nézni, hanem az ehhez vezető utat és módszereket kell kidolgozni. Pátzay Pál ismerteti e tárgyban készített dolgozatát: "Olyan tényekre hívom fel a figyelmüket, amelyekről feltehetőleg mindenki tud, /kivált az érdekeltek/ csak éppen nem tartják ébren a tudatukban. Elménk rejtekében rengeteg olyan ismeretet őrizünk, amelyeknek alkalomszülte felötlése értelmi életünk gondjait lényegükben világíthatják meg. Az emlékezés az értelem szerve. Mondandómat eredetétől kell kezdenem. Megszülettünk, élünk és eszmélünk. Az érzékszerveink utján kapunk ismereteket, a környező világunkról, az élet megnyilvánulásairól. Látunk, hallunk, tapintunk és Ízlelünk. A tér két pontjából, két szemmel nézünk, ezért látjuk testesnek a világot, ám mégis csak egy képet észlelünk. Nyilvánvaló hát, hogy szemeinkkel csak érzékeltünk. Ez a két érzékleti kép az elménkben egyesül kül-önös módon egy képpé és gyarapodik a tudatunk eszméivel, emlékezetünk és személyes indulatunk tartalmaival. Látásunk tehát elmeműködés eredménye. A látás folyamata képzeteket ad nekünk a világunkról, a valóságról. A képzetek ismeretekké sűrűsödnek az emlékezetünkben.
