Magyar Képzőművészeti Főiskola - tanácsülések, 1965-1966 (1-a-57)
1965. szeptember 8. / Igazgatói Tanács ülés - Tanév indításával kapcsolatos tantervi változások és új tennivalók - Pályadíjak felhasználása - Kérvények - Bejelentések
5- 5 -Fátzay Pál szerint a művészképzést úgy kell felfogni, mint az öttusázást. Balogh Jenő: Hozzájárulást kér ahhoz, hogy a IV.éves módszertant már a reformnak megfelelő módon oktathassa az átmeneti időben is. Ugyanis jelenleg két párhuzamos tárgya van és szeretné már most a rajzi gyakorlattal egybekötött módszertant megkezdeni. Ez egybe vág az elfogadott középiskolai tantervvel. dr.Végvári Lajos: Módositást javasol a művészettörténet tanmenetében is. Ugyanis a tananyagot a reform értelmében a IV.évfolyamban befejezzük, az V.évfolyamban már csak gyakorlati feladatokat kapnak a hallgatók, amire rendszerint nem készülnek fel. Ez teljesen fórmali sztikussá vált. Kéri, hogy az V.évben a művészettörténet tárgyat töröljék. Bence Gyula: Folytatja az idézetet Aczél György elvtárs leveléből = "2./ A jóváhagyott tantervet az igazgató szükség szerint az alábbi elvek figyelembevételével módosíthatja: a/ Elrendelheti egyes tantárgyak összevonását, ha a tanszék /szak/ feltételei között ezzel az oktatás jobb megszervezése biztosítható . b/ Elrendelheti a tantárgyak előadási óraszámának a csökkentését, akár a hallgatók óraterhelésének mérséklése, akár ugyanazon tárgy gyakorlati óraszámának növelése érdekében, ha az oktatási módszerek, a hallgatók önállóságának fejlődése ezt lehetővé tess i. с/ Módosíthatja az órák félévekre történő elosztását, szemelőtt tartva azonban a tantárgyak logikus egymásra épüléséből és a hallgatók lehetőleg egyenletes megterheléséből származó követelményeket . d/ Módosíthatja a kollokviumok és a gyakorlati jegyek előírását, a fenti keretek figyelembevételével, e/ Módosíthatja a szakmai gyakorlatok időpontját, az időtartam érintetlenül hagyása mellett." Ezzel a több éves munka végére tettünk pontot és mostmár az oktatás szervezett keretek között haladhat. Szóvá kell tenni, hogy a hallgatókkal állandóan küzdeni kell az elméleti tárgyak lebecsülése miatt, - az is igaz, hogy túl sok ösztönzést nem kapnak ez irányban a mesterektől. Pedig hallgatóink magas szellemi képességekkel rendelkeznek - Pogány profeszszor tanársegéde szerint, bizonyos vonatkozásban magasabb szellemi fokon állanak a mi hallgatóink, mint a Műegyetemé, ahol szintén tanit és komoly összehasonlítási lehetősége van. Lényegében hallgatóinkat arra kellene nevelni, hogy az ösztönös és a tudatos alkotótevékenység között ne tegyenek különbséget.