Magyar Képzőművészeti Főiskola - tanácsülések, 1952-1953, 1953-1954 (1-a-46)
1953. június 12. / Főigazgatói Tanácsülés - Főiskolai reform továbbfejlesztése - A sztálinvárosi művésztelep ügye - Napi 4 órai kötelező feladat bevezetése - Diákok elméleti tudásának gyarapírásásra szemináriumokat tartanak - Rajztanárjelöltek elhelyezése - Rajztanárképzés átszervezése - Főtanszékek átszervezése - Főiskola átszervezésére vonatkozó javaslatot a minisztérium elfogadta
\ . Pp- 10 -t szerint Megfelelő rajzi feladatot tudjon adni* Más feladat kel! a különböző évfolyamokban is* “Nem lehet egyiket sem egy mérték! mérni; a tanárnak négy évfolyam hallgatóinak különböző tehetséj hez kellene igazodnia. Ez olyan nagy követelmény, hogy nem tud< el tudja-e látni a tanár? * t Megkérdezem Pátzay mestert, náluk hogyan vált be az évfolyamoki bontás? Pátzay: Köztudomású, hogy tisztán anyagi szempontból hoztuk be ezt a rendszert, mert igy a modell-kérdés rendkívül egyszerűvé vált. Más-más feladatok voltak“ előirva a különböző osztályokban. Kiszámítottuk, hogy mennyivel kevesebb modellel tudjuk igy megoldani feladatunkat^ Azt hiszem, tanítás dolga az egész: ha jól tanit valaki, egyformán jól megy a dolog igy is, úgy is. ' j Biró: Pátzay elvtárs beszólt arról, hogy anyagi okok tették szükséges a szobrászoknál az átszervezést. De arról nem beszélt, hogy els sorban tanmeneti kérdés volt. A tanmenet fokozatosságon épül fe Mindén évfolyam számára fel kellett állítani az ezen alapuló < tanmenetet. Tehát az átszervezés nemcsak anyagi kérdés, de tani tás jobbá tétele is. A festőknél ugyanígy fel kell állítani a fokozatosságon alapuló tanmenetet; nyilván a II. éveseknek nem lehet olyan feladatuk, mint a többieknek. A tanároknak egyszeri négy tanmenetet kellene figyelemmel kisérniök. Ezt figyelembe kell venni, az átszervezésnél ez jelentékeny ok. Pátzay: A tanárnak feltétlenül könnyebbség. Bencze: Erről a kérdésről már sokat beszélgéttünk és vitatkoztunk. A modell-lótszámmal kapcsolatban kiszámítottam, hogy mindkét formában agyforma számú modell-garnitüra szükséges. Hogy a ntfvendékeknek jobb az együttvaló munka? - azt hiszem én is, hogy jobb. A tanárnak is élvezetesebb a tanítás, ha többfél feladatba tud bekapcsolódni. Mechanikusan és mennyiségileg tekintve azt, hogy minden évfolyam külön dolgozik - könnyebb a dolog. Organikusán nézve: nem tudom, könnyebb-e? Ami a fokozatosságot illeti: nagyon fontos ezt létrehozni, de nem tudom, hogy csak azzal tudjuk-e megoldani, ha külön osztályokban vannak á hallgatók? Példát emlitve: taníthat rosszul a tanár akkor is, ha négy osztályt tanit együtt, és akkor is, ha egyet tanit. Ez igen meggondolandó. Ha már a szobrászok tapasztalatéit bizonyos fokig alkalmazzuk is a festőkre, azt hiszem, nem szabad kizárólag a modell-kérdésre támaszkodnunk. De nem szabad arra sem, hogy hogyan jobb a tanárnak? Azt kell néznünk, hdgyan jobb jrz oktatás szempontjából. Kenyeres: Kekem is az a véleményem, hogy a modell-kérdés, a tanár kényelmesebb dolga - nem ez a lényeges. Általában mindenütt osztályok vannak évfolyamok szerint.'1 Ennek döntő jó el dala az, hogy a ^ hallgatót nemcsak szakmai munkájában kisérheti figyelemmel a tanár, de elméleti munkájában is. Az elméleti tárgyakban is úgy van, hogy évfolyamonként foglalkozik velük egy tanár. Én azt hiszem, itt egy kis felemásság Van. Döntő kérdés, hogy milyen egységben szemlélheti növendékeit a tanár.
