MNL-OL-XIX-A-83-b 3371-3405/1967

3380/1967. A szállítási szerződésekre vonatkozó egyes rendelkezések módosításáról

- 2 ­eredményesen működhet, ha a szerződés alapja közvetlenül a szükséglet, továbbá hogy mellőzhetők az egyéb adminisztra­tív kötöttségek mellett az olyanok is, mint pl. a szerződés- kötési kampány, illetőleg a tervezéshez tapadó szerződéskö­tési időszakok. A szállítási szerződés tervtechnikai kate­góriából egyre határozottabban gazdasági tartalmú megegye­zés intézményévé válik. Ebben a vonatkozásban jótékonyan hatnak közre a szabályozásnak azok az elemei, amelyek a jelenlegi gazdasági helyzetben a megrendelő érdekvédelmét szolgálják. A jelentős pozitívumok mellett azonban főleg az utóbb emlitett területen mutatkoznak olyan hiányosságok is, amelyek abból fakadnak, hogy a szabályozás idején a je­lenlegi gazdasági környezetet és egyes újszerű megoldások reális hatását nem lehetett pontosan előre látni. Erre fi­gyelemmel a termékforgalmazás uj rendjéről szóló 13/1967. /IV.13./ GB számú határozat, valamint a központi állami irá­nyítás formái és módszerei iparcikkek jó minőségének biztosí­tása tárgyában legutóbb hozott határozat /l. az R.40.§-át/ a szállítási szerződések szabályozásának módosítására irányel­veket tartalmaz. Ezekre figyelemmel a következő módosítások­ra lenne szükség. II. 1. A szállítási szerződések uj rendezésével kap­csolatban a Kormány 3048/1966. számú határozatában elren­delte a határidőviták intézésének figyelemmel kisérését és azt, hogy amennyiben a gazdaságirányítási rendszer reform­ja folytán indokoltnak mutatkozik, javaslatot kell tenni a határidőviták ujább rendezésére. A gyakorlatban kitűnt, hogy a határidővitáknak a szállitó vállalatok felügyeleti szervéhez utalása nem kívánatos és ez a helyzet a minisz­tériumok megváltozott feladata alapján a jövőben nem is tartható fenn. Erre mutatnak azok a jelek is, hogy egyes minisztériumok a határidőviták rendezését a szállításban érdekelt vállalat igazgatójának adták át. Ennek az álla­potnak megszüntetését célozza az a javaslat, amely az R. 13•§ /2/ bekezdésének hatályon kivül helyezésével a ha­táridőviták rendezését a döntőbizottságok hatáskörébe u- talja. A jelenlegi szabályozás csak a haditechnikai cik­G MNL OL XIX-A-83-b

Next

/
Oldalképek
Tartalom