MNL-OL-XIX-A-83-b 3236-3280/1963

3242/1963. A magyar-görög légügyi egyezmény jóváhagyásáról

V alább tizenöt /15/ nappal kell megtörténnie. Bármely ezzel kapcsolatos esetleges vitát a XII. cikk 2« bekezdése szerint kell rendezni. VII. cikk Az egyik Szerződő Fél területén lévő repülőterek, azok berende­zései és technikai felszerelései használatáért fizetendő dijakat és egyéb illetékeket az e Szerződő Fél jogszabályai és eloirásai által meghatározott hivatalos dijszabás-szintnek megfelelően kell leróni. ( VIII. cikk 1. A jelen Egyezmény Függelékében meghatározott járatokat le­bonyolító repülőgépek, valamint az e repülőgépek fedélzetén lévő üzem- és kent) anyag, tartalékalkatrészek, szokásos fel­szerelés és raktarak a másik Szerződő Pél területére való meg­érkezéskor, illetve onnan való távozáskor mentesek minden be­hozatali és kiviteli dij, valamint minden egyéb adó és illebék alól, beleértve azt az esetet is, amikor az emlitott készleteivé c a szóbanforgó terület felett való emlitott repülés során fel­használják vagy igénybeveszik, kivéve azonban azokat az eseteket, ha e készleteket, a másik Szerződő Fél területén harmadik sze­mélyekre ruháznák át. 2. A Szerződő Felek által kijelölt légiközlekedési vállalatok re­pülőgépeinek ellátásához szdkságe-s üzem- és kenőanyag a másik Szerződő Fél területén vámilletéktól illetve egyéb országos, vágj/ helyi adóktól mentesen vehető fel a repülőgép fedélzetére. 3. Az egyik Szerződő Fél te rale tere azzal a céllal bevitt vagy ott azzal a céllal tarolt üzem- és kenőanyagok, tartalék alkatrészek; szerszámok, szokásos felszerelés és ellátási raktárak, hogy a másik Szerződő Fél légiközlekedési vállalatának repülőgépei igénybevegyék vagy felhasználják azokat a jelen Egyezmény Függe­lékében meghatározott repülések végrehajtásának biztosítása cél­•/•- 6 ­10 MNL OL XIX-A-83-b

Next

/
Oldalképek
Tartalom