MNL-OL-XIX-A-83-b 3121-3170/1962

3121/1962. Magyar-finn légügyi egyezmény jóváhagyása

5 2. Az a/ és b/ pontokban felsorolt bizonyítványok a Szerződő Felek belföldi jogszabályai alapbért egy okmányba is foglalhatók. . XI. cikk, 1. A repülőgépek alkalmassági bizonyítványát, a személyzet tagjainak szakszolgálati engedélyét és as egyik Szerződő Fél által e tárgyban kiállított vagy érvényesített minden egyéb okmányt a másik Szerződd Fél is érvényesnek ismeri el, 2. Mindkét Szerződi Fél fenntartja magának azonban azt a jogot, hagy területének átrepülésénél ne fogadja el saját állampolgárai részére a másik Szerződő Fél által kiállított szakszolgálati és egyéb engedélyeket. XII. cikk. A kijelölt légiközlekedési vállalatoknak jogában áll, hogy a másik Szerződő Fél területén képviselőket és a meghatározott légijáratok üzemeltetéséhez szükséges más személyzetet tartsa­nak, akik azonban csak a két Szerződő Fél egyikének állampol­gárai lehetnek. f * * , XIII. cikk. 1. Mindkét Szerződő Fél vállalja, hogy egymás bajbajutott repülő­gépeinek s-iját területén a lehetőségeknek megfelelő legnagyobb segítséget nyújtja és engedélyt ad arra, hogy a másik Szerződő Fél hatóságainak és/vagy az általa kijelölt légiközlekedési vál­lalatának képviselői a helyszínre utazhassanak a ott a fogadó Szerződő Fel hatóságainak ellenőrzése mellett a körülményeknek megfelelő szükségts segítséget nyújthassák. Á if MNL OL XIX-A-83-b

Next

/
Oldalképek
Tartalom