Biró Vencel: „Erdélyt jobban megszeretjük, ha azt múltjával együtt ismerjük”. Történeti tanulmányok - Biró Vencel összegyűjtött tanulmányai 2. (Budapest, 2021)
MEGEMLÉKEZÉSEK - Szádeczky Kardoss Lajos
„ERDÉLYT JOBBAN MEGSZERETJÜK, HA AZT MÚLTJÁVAL EGYÜTT ISMERJÜK" A tanár életében legközvetlenebb a hatás, amelyet tanítványaira gyakorol. A holt betűnél felmérhetetlenül erősebb az élőszó, amely óráról órára a tanár ajkairól árad. Szádeczky egyetemi előadásai nem voltak kicsiszoltak, aprólékosságig rendezettek. Benyomásai a főtárgytól el-elvonták őt, hallgatói figyelmét igénybe vették. De érdekes tudott maradni, főleg Erdély történelmében nyújtott sok újat, s világított meg sok részletkérdést. Négy év alatt, ameddig az egyetemi tanulás tartott, igyekezett a magyar nemzet történelmén teljes egészében átmenni. A beosztás nagyon célszerű volt a hallgatók szempontjából, de az előadót súlyos feladat elé állította. E szűk mezsgyére szorulás, bő tudása miatt, a tárgytól való eltérésre csábította, máskor meg sietésre, összefoglalásokra kényszerítette. Tanítványaira gyakorolt hatását mutatja, hogy számosán emelkedtek az átlag szakember fölé, sőt közülök neves történet-búvárok, tudósok is nevelődtek. Mások, mint népszerűsítésre hivatott előadók, közéleti emberek vonták magukra a figyelmet. így tanítványai között szerepelnek: Kelemen Lajos, Lukinich Imre, Gombos Albin, Dékáni Kálmán, Kováts István, Buday Árpád, Pethő Sándor, Roska Márton, Csutak Vilmos, Krenner Miklós, Veress Endre, Pap (Gyallay) Domokos, Görög Ferenc, Herepei János, Szentmártoni Kálmán, Patay József, Jászai Rezső, Banner János, Boga Alajos, Dobos Ferenc, Schilling Gábor, Rácz Miklós, Ferenczy Miklós, Tárczy Károly, Kovács Kálmán, Makkai Ernő, Szakáll Zsig mond, Rajka Géza, Arday Pál, Baló István, Banczik Samu, Petres Kálmán és még számosán. Tanítványait lebilincselte a jó bánásmód, megbecsülés, amelyet részéről mindig tapasztaltak. Felismerte az értékeket és biztatta, segítette őket. Egyetegyet maga mellé vett és közelebbről is bevezette a források tanulmányozásába, vagy munkái kiadásakor vonta be őket. Tanítványaira éppen a források közelebb hozásával, az azokba való betekintéssel, oklevéltan! jártasságuk előmozdításával tett legnagyobb hatást. Diákokat asztalához is hívott, velük történelmi kirándulásokra ment. Mint a Kárpát-Egyesület alelnöke, maga is szerette a természetet. A tanítványai megsegítésére s arravalóságuk felismerésére többször találunk kedves példát. így Kelemen Lajos esete élénken szemlélteti a felismert tehetség 468