Biró Vencel: „Erdélyt jobban megszeretjük, ha azt múltjával együtt ismerjük”. Történeti tanulmányok - Biró Vencel összegyűjtött tanulmányai 2. (Budapest, 2021)
MEGEMLÉKEZÉSEK - Szádeczky Kardoss Lajos
MEGEMLÉKEZÉSEK Munkásságának jelentősége abban áll, hogy műveivel Erdély történelme iránt érdeklődést támasztott s annak múltjába mélyen bevilágított. Ezért beszélnek róla mint Erdély történetírójáról. A történetírás irányítására is hatással volt, amennyiben huzamosabb ideig szerkesztette az Erdélyi Múzeumot s abba erdélyi tárgyakat előszeretettel vett fel. Magában az Egyletben is nagy tevékenységet fejtett ki, mint annak titkára. Mozgékony természete nagyban elősegítette a történelem népszerűsítésében. Szívesen vállalkozott szereplésekre, akár társaságokban (Erdélyi Múzeum Egylet felolvasó estéi, Erdélyi Irodalmi Társaság stb.), akár alkalmilag. Sokszor humorral élénkített előadásai népszerűek lettek. Nem jelentéktelen körülmény, hogy nem húzódott el a társaságoktól, sőt, kedvelte azokat, ahol aztán történelmi koresemények, intimitások elbeszélésére bőven adódott alkalma. Az előkelő körökkel sűrű érintkezést tartott fenn, ami sok rejtve maradt történeti vonatkozás birtokába juttatta. Apor Péter és Cserei feljegyzései alapján Erdélyi lakodalom címen darabot állított össze, amelyet egyik EMKE jubileumkor főnemes szereplők adtak elő. Élénk érdeklődő természete jelentős megbízásokhoz juttatta, amelyeknek színtere messze eltolódott. így tagja volt Zichy Jenő első expedíciójának, amely a magyarok őshelyét Ázsiában kutatta. Az 1900. évi párizsi világkiállítás alkalmával a magyar pavilon anyagának egyik rendezője volt. Ekkor nevezetesebb erdélyi helyeket, úri házakat, templomokat keresett fel, hogy alkalmas kiállítási anyagot gyűjtsön. Főleg a szőnyegek ismeretének volt szaktudósa. 1903-ban Rákóczi-zarándoklatot vezetett Törökországba, 1906-ban meg a Rákóczi-hamvak hazahozásakor volt az egyik vezető. Ugyancsak mozgékonysága segítette őt hadászati érdeklődése kielégítésében. Katonás szellemét őseitől, közelebbről apjától, Szádeczky Sámueltől örökölte, aki az 1848-as időkben, mint tiszt, csatákban vett részt. Szádeczky Lajos is nagy hozzáértéssel rajzolta fel előadásai közben a Hunyadi korbeli ütközetek csapatelhelyezéseit, Teleki Mihály erdélyi kancellár elesésének színhely megállapításában részt vett, a világháborúkor meg különböző harctereken fordult meg, mint haditudósító. A lengyelek, közöttük való megjelenéseiért, a lengyel-magyar történeti vonatkozások kutatásáért érdemrenddel tüntették ki, a Krakkói Akadémia őt levelező tagjává választotta, a vilnai egyetem meg díszdoktorai közé iktatta. 467