Biró Vencel: „Erdélyt jobban megszeretjük, ha azt múltjával együtt ismerjük”. Történeti tanulmányok - Biró Vencel összegyűjtött tanulmányai 2. (Budapest, 2021)
MEGEMLÉKEZÉSEK - Karácsonyi János tiszteleti tag (1858–1929) emlékezete
„ERDÉLYT JOBBAN MEGSZERETJÜK, HA AZT MÚLTJÁVAL EGYÜTT ISMERJÜK" már legkönnyebb. Rájött arra, hogy a hibás keltűek sok zavart okoznak, mint a vakolat nélkül beillesztett kő megbontja a többi rendjét, csúfítja az egész falat. A keltezetlenek meg olyanok - folytatja - mint azok a faragott kövek, amelyeket az építő nem tud hova illeszteni. Ezek vagy felhasználatlanok maradnak, vagy rossz helyre téve eléktelenítik a falat. Ez vezette arra, hogy a mások és maga megállapításait a közjó javára sorrendbe szedje. Az ilyen tisztázások sokszor nagyon fáradságosak, főleg akkor, ha a történetírónak elterjedt balvéleményekkel is szembe kell helyezkednie, de legszebb, magasztos feladata, vallja erős hittel Karácsonyi, a vitás kérdések végleges tisztázása. Minden ilyen vitás kérdés - mondja - rohanó patak, amely a történetírónak útját állja; minden megfejtése a vitás kérdéseknek ama patak fölé készült híd, amelynek segítségével a történetíró a múltnak óriási terén hatalmas lépést tesz előre. Kétségbe kellene esni, kiált fel, a magyar történetírás jövőjén, le kellene mondani minden reményről a vitás kérdésekből való kibontakozás iránt, ha nem hinnők, hogy gondolkozó történetíróink egy része előbb-utóbb többre fogja becsülni a kútfőbírálatokon, a megbízható vallomásokon alapuló érvelést minden csillogó, de üres véleménynél. Itt az ideje, hogy a magyar történetírás hagyja oda a vélemények és hozzávetések tekervényes útjait. A tisztázásoknak módszere van, amely Karácsonyi gyakorlatában ekképpen összegezhető: Valamint a bányásznak szét kell szednie a köveket, hogy a közéjük szorult aranyat kiszedhesse, valamint a kémikusnak alkotórészeire kell bontania a megvizsgálandó bort, hogy a valódit a hamistól megkülönböztesse, aszerint a történetírónak is szét kell szednie a kútfőket, hogy láthassa, hol van bennük valódi arany, hol a valódi színbor. Próbakőre vallja, az oklevéltan próbakövére van szüksége a történettudománynak is, hogy megóvja magát a rászedéstől, éppen úgy, mint az ékszerészt is a próbakő menti meg a keserves csalódásoktól: a hamis kövek vételétől. Némely oklevél oly becses a történettudós előtt, mint valami drágakő. De éppen az ilyen, bizonyos tekintetben félelmes is. Mert valamint nem a kavicsot, vagy kőszént szokták hamisítani, hanem az ékkövet, éppen úgy nem holmi pörhalasztó, bírságoló leveleket szoktak koholni, hanem nevezetes, jelentős dolgokról szólókat. A koholmányok felismerésére, állapítja meg, az egyes évszázadok kancelláriai gyakorlatának, az oklevelek nyelvezetének, szerkezetének, a tisztviselők, a 444
