Biró Vencel: „Erdélyt jobban megszeretjük, ha azt múltjával együtt ismerjük”. Történeti tanulmányok - Biró Vencel összegyűjtött tanulmányai 2. (Budapest, 2021)

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - Kegytárgyak a régi erdélyiek lakásaiban

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK ja, hogy e szép műtárgy milyen időben készült. Magassága egy méter, szélessé­ge lenn 72 cm, középen 69. Hogy a Rómából való szállítás mennyi időt elvehetett, jellemző, hogy Vass János relikviáriumáról már 1628-ban szó van, s csak 1630. június havában ért Nagyszombatba. Jelentős körülmény az is, hogy Vassnak a hírneves Káldi György is küldött könyveket, amelyeket gondosan maga csomagolt be. Vass János figyelme az erdélyi jezsuiták támogatásán kívül a bécsiekre is kiterjedvén, az ottani jezsuita templomba oltárt szándékozott emelni. Vásár­helyi győri házfőnök s vele együtt győri rendtársai is úgy gondolkoztak, hogy a bécsi házfőnöknek nélküle is jó módja lesz oltárok építésére, azért Vásár­helyi inkább a nagyszombati, vagy a győri templomok oltárral való díszítését ajánlotta Vassnak. Erre Vass a határozást a rend vezetőségére bízta, mire Vá­sárhelyi Forró Györgyben s Kálóiban bízott, mint akik a magyarok kérésének érvényt szereznek. A vallásos főúr 1634-ben írott végrendeletében egész sereg szent tárgy el­helyezéséről intézkedett, beszédes bizonyságául annak, hogy céltudatos gyűjté­sével, áldozatkészségével s lelkesültségével házát áhítatra gerjesztő, s az akkori viszonyok között annyira áldásos eszközökkel mennyire gazdaggá tette. Anyja a buzgó Erdélyi családból származott, amely családból Erdélyi István főúr ez idő­ben a katolikusság egyik oszlopa, s a jezsuiták egyik legnagyobb jótevője volt. Vass az Erdélyi István feleségének ébenfából készült s Rómából hozott relikvi­ákat hagyott, köztük ezüstbe foglalt nyakbavalót. Templomhoz való eszköze­it: mindenféle képeket, misemondó ruhákat, szentségtartót, kelyhet, két ezüst gyertyatartót, Rómában csinált öreg oltári ereklyetartókat a kolozsmonostori jezsuita templomnak, s remek kivitelű rézmetszeteivel, házánál lévő táblás ol­táraival, szép értékű könyveivel egyetemben. Ügy vallotta, hogy Isten után a je­zsuiták voltak neki legnagyobb jótevői, tehát velük szemben mutatott szeretetet legerősebben. Sőt, feljegyzés van, amely őt magát is jezsuitának említi, de erre semmi bizonyíték sincs. A jezsuiták őt táblai asszeszornak írták, végrendelete is világi embert tüntet fel. Vassnak buzgósága eggyé a sok közül, akik a mostoha időkben a katoliku­sok segítségére siettek. Megmutatta, hogy akinek lelkében Isten él, az áldoza­toktól s megijesztéstől sohasem fél. 353

Next

/
Oldalképek
Tartalom