Biró Vencel: „Erdélyt jobban megszeretjük, ha azt múltjával együtt ismerjük”. Történeti tanulmányok - Biró Vencel összegyűjtött tanulmányai 2. (Budapest, 2021)
SAS PÉTER: BIRÓ VENCEL PIARISTA TÖRTÉNETÍRÓ HELYE ÉS SZEREPE AZ ERDÉLYI TUDOMÁNYOS ÉLETBEN
BÍRÓ VENCEL PIARISTA TÖRTÉNETÍRÓ HELYE ÉS SZEREPE AZ ERDÉLYI... hogy sokat ígérő tudományos munkásságba fogtam. Mivel pedig itt kevés a tudományos irodalommal, közelebbről erdélyi történetírással foglalkozó magyar ember. Azért megbízásokkal árasztanak el, előadásokra kérnek fel.” Leveléből tudunk egy olyan megbízatásáról, melynek kidolgozott változata nem jelent meg, és hagyatékában sem lelhető fel, ennek megírását „az Érd. Irodalmi Társaság ruházta rám. Ezt lelkesítő s a magyarság becsületét védő gondos műnek szánták”. Címe: „Az erdélyi magyarság története”. Alapvetően egy tudós szerzetes volt, akit - érzése szerint - szerzetesi, papi életvitele háttérbe szorításával túlságosan igénybe vettek a világi jellegű feladatok: „A szomorú következmény tudniillik az, hogy az állandó s túlfeszített munka miatt éppen az a kötelességem szorul háttérbe, amely papi hivatásomnál fogva első lenne. A lelkieknek nem tudok elég időt szentelni.” Főleg azzal indokolja áthelyezési kérelmét, hogy „itt megfelelőbb életrendet tarthatnék magamnak”. A rendfőnök január 20-án azt válaszolta, hogy átveszi „a magyar provinciába, ha a romániai rendtartomány főnöke megadja hozzájárulását”. Biró Vencel ezt február 2-án már otthonából köszönte meg, de a végső lépést nem tette meg, hanem ottmaradt a „kincses város”-ban. További életsorsa ismeretében helyeselhetjük döntését, és azt is, hogy igyekezett az immár sajátjának tekintett Kolozsváron egyensúlyba hozni vallásos lelkületét és tudományos ambícióit.74 74 PMKL, 1 .1 .b: Magyar tartományfönökség új levéltára, Iktatott iratok, Románia/1932/52. 75 „Kedves Provinciális úr! Most olvastam az Erdélyi Lapokból nagy fontosságú kinevezését. Szívből imádkozom, hogy áldja meg az Úristen felelősségteljes munkáját a rend és ügyeinek javára bőséges áldással. Ma járt kezemben az esp. kerületi papság könyvtárából Szebelébi Bertalan kéziratos vizitációs naplója. Tudták, hogy ez itt van? Még sok érdekes dolog lehet a levéltárban. Örömmel látnám, ha a provinciálisi teendőkben elfárad, egy kis kedvteléses A piarista rend egyre nagyobb igényt támasztott szerzetbeli munkálkodására. 1934-ben a Temesváron tartott tartományi káptalan az önállósult romániai rendtartomány főnökévé választotta. Nagy felelősséggel és gondokkal járó megbízatása mellett két éven keresztül még a szemináriumi igazgató tisztséget is ellátta. Kinevezését üdvözölte többek között Sándor Imre, a Csíkszeredái fiúnevelő intézet aligazgatója is, kinek levele szakmai szempontból is fontos, mert felhívta a figyelmet Szebelébi Bertalan (1631-1708), erdélyi római katolikus püspöki helynök vizitációs naplójára.75 31