Biró Vencel: „Erdélyt jobban megszeretjük, ha azt múltjával együtt ismerjük”. Történeti tanulmányok - Biró Vencel összegyűjtött tanulmányai 2. (Budapest, 2021)

SAS PÉTER: BIRÓ VENCEL PIARISTA TÖRTÉNETÍRÓ HELYE ÉS SZEREPE AZ ERDÉLYI TUDOMÁNYOS ÉLETBEN

„ERDÉLYT JOBBAN MEGSZERETJÜK, HA AZT MÚLTJÁVAL EGYÜTT ISMERJÜK" Biró Vencel a rendtartomány vezetésével súlyos gondokat vett a vállaira. A rend jogi személyiségének elismertetését korábbi rendfőnök elődeinek nem sikerült véghez vinni. Ennek hiányában könnyen kialakulhatott volna az a hely­zet, hogy a szerzetesrend elveszíti minden vagyonát. A tragikus helyzetet csak fokozta a római katolikus egyház és a Státus ellenében76 többször is gyűlölködve fellépő Onisifor Ghibu kolozsvári egyetemi tanár feljelentése,77 aki címbitorlás és államellenesnek nyilvánított rendi címer használata miatt irredentizmus vád­jával pert indított ellene a bíróságon. Ötoldalas vádiratának csúcspontjaként rá­mutatott, hogy a rendi címer felett a magyar korona látható, a felette levő betűk - M. A. - pedig azt jelentik, hogy „Magyar Állam”. Mindezek mellett a helyzet végsőkig éleződése jeleként a kultuszminisztérium végzésben értesítette, hogy nem ismeri el rendfőnöknek. A vád súlyát kellőképpen érzékeltetheti az a kö­rülmény, hogy a román állam százmillió lej kártérítést követelt. Hosszas peres­kedés, jogi huzavona után a kolozsvári ítélőtábla kötelezte a román államot a pi­arista rend és rendfőnöke, Biró Vencel elismerésére.78 1938-ban a magyar állam jelképének tekintett rendi címer kérdésében is felmentő ítélet született. Nagy segítség volt számára, jelentősen csökkentek terhei, amikor 1932-től 1938-ig, plébánossá, majd 1939-ben püspökké választásáig Isten Szolgája, Márton Áron személyében új egyetemi lelkészt kapott a Báthory-Apor Szeminárium. kutatásra. Ismételt jó kívánatokkal szívből köszönti Sándor Imre. Székelyudvarhely, 1934. június 21.” PMKL. IV. 130. 2. 76 Sas Péter: A Vatikán és Románia államközi megállapodásai a két világháború között. Egy­háztörténeti Szemle, 2003. 1. sz. 85-86. 77 „Ghibus Omnivoraxnak talán mégis megártana a kövér falat s telhetetlenségéből remél­hetőleg semmi sem lesz...” Márki Sándorlevele Biró Vencelnek (Gödöllő, 1924. július 21.) PMKL. IV. 130. 2. 78 PMKL. IV. 130.2. 32

Next

/
Oldalképek
Tartalom