Makkai Béla: Magyarok temetője, Ó-Románia. A regáti magyarság a dualizmus kori nemzetpolitikában - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 23. (Budapest, 2021)
12. NEMZETTÖREDÉK ÉS NEMZETPOLITIKA. ÖSSZEFOGLALÁS ÉS KITEKINTÉS
12. NEMZETTÖREDÉK ÉS NEMZETPOL I T I KA . ÖSSZEFOGLALÁS ÉS KITEKINTÉS zó drámai adatsorait.1560 (A fiatal Bethlen István csak a világháború előestéjén kongatta meg a vészharangot a román kisbankok által nagy tételben felvásárolt erdélyi magyar birtokok ügyében.)1561 1560 A KSH kimutatásai alapján elsősorban az erdélyi nyelvhatárról állapította meg a kultuszminiszterhez intézett miniszterelnökségi átirat, hogy „a végbeli magyarság az egész vonalon súlyos vereséget szenvedett.” 1908. márc. 27. MNL OL ME 1908 XXV. t. 102. Idézi: Szász 1986, 1641. 1561 L. Bethlen 1912 A kialakult helyzet óhatatlanul felveti a magyar politikai elit felelősségét, minthogy nem vette komolyan, hogy a passzivitás politikájával immár szakító nemzetiségi mozgalmak erős demográfiai bázison, szép gazdasági gyarapodást és a magyarokénál homogénebb politikai arculatot mutatnak, s a vallási-kulturális autonómiák révén egységes fellépésre képesek. Ezen felül számíthatnak olyasmire is, amiről később derült csak ki(!), hogy a magyarság nem: külső szövetségesekre. Ebből a nézőpontból a Bánffy-éra nagy visszatetszést keltő „nemzetvédelmi” intézkedései ugyan demokratikusnak aligha, viszont feltétlenül okszerűnek nevezhetők, hiszen a bomlasztó szándékok letörésére, az államegységet veszélyeztető centrifugális erők megfékezésére irányultak. Kendőzetlenül magyar érdekű lépései és nyers módszerei azonban tovább gyengítették a nemzetiségek közös hazába vetett bizalmát. Holott a belső összetartás erősítése talán további haladékot adhatott volna a Szent István-i állam területi épségének megőrzéséhez. Ennek megfelelő eszközéül leginkább egy nagyvonalú szociálpolitika kínálkozott. Otto von Bismarck kancellár korszakos népjóléti intézkedéseinek meglepő kudarca, vagy Giovanni Giolitti olasz kormányfő törekvéseinek részsikerei ugyanakkor megmutatták a korlátáit ennek a politikának is. Ez azonban nem menti a magyar születési arisztokráciát és gazdasági elitet, amiért gyakorlatilag meg sem próbálta ily módon enyhíteni a belső ellentéteket, s „osztályönzésből” megakadályozták a tulajdoni viszonyok „arányosítását” (pl. a kötött birtokok százezer holdakra rúgó rendszerének érintetlenül hagyásával). Egy nagyszabású földreform érdekegyesítést szolgáló gesztusával pedig talán megindulhatott volna a tömegek öntudatos honpolgárokká zárkóztatásának építő folyamata. Jó esetben a nemzetiségek számára is. A biztos létalapot nélkülöző tengődés ezzel 401
