Makkai Béla: Magyarok temetője, Ó-Románia. A regáti magyarság a dualizmus kori nemzetpolitikában - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 23. (Budapest, 2021)
12. NEMZETTÖREDÉK ÉS NEMZETPOLITIKA. ÖSSZEFOGLALÁS ÉS KITEKINTÉS
MAGYAROK TEMETŐJE, Ó-ROMÁNIA azzal, hogy a nemzetiségek parlamenti képviseletét szűk korlátok közé szorítják, s a vármegyei közgyűlésekben helyi alkukkal érvényesítik a magyar politikai hegemóniát, a nemzetiségi szervezetek és sajtó szükség szerinti megrendszabályozásával. Makacsul remélve, hogy a modernizáció, a látványos gazdasági-kulturális fejlődés néhány évtizeden belül meghozza a magyarság számbeli és mentális megerősödését, amitől a veszélyes nemzeti/ségi törekvések elvesztik jelentőségüket. A kor parlament-centrikus felfogásában túlértékelték a nemzetiségi pártok által meghirdetett passzivitás politikájának a magyarságra nézve kedvező hatásait is. Az etnikai gondok változatlan keretek közötti kezelhetőségének tévhitén sarjadtak a magyarság „balkáni hivatását”, „a Nyugat és Kelet közötti történelmi közvetítő szerepét” hirdető szóvirágok, s torzóban maradt kezdeményezések. S ritka kivételnek számít a Beksics Gusztáv által javasolt közigazgatást és földtulajdonlást is megújítani hivatott „birtokáttolási” terv, vagy a többszörös agrárminiszter, Darányi Ignác „szerves” peremvidék-felzárkóztatási programja. (A „hegyvidéki”, felvidéki és kiterjesztett székelyföldi akciók a nemzetiségi ellentétek oldására is alkalmat kínáltak.) A Millennium eufóriájában azonban a közvélemény vágyképeket ringatott, a vonzó távlatokhoz azonban nem társultak átgondolt cselekvési tervek és célirányos erőfeszítések. Ebből pedig egyenesen következik, hogy a vámháború idején a hazai sajtóban gőgösen „pigmeusnak” nevezett Románia1557 Erdély elszakítására irányuló, sokasodó manővereit sem illett komolyan venni.1558 Ezért a közbeszédben a kivándorlást is elsősorban közgazdasági veszteségei miatt kárhoztatták. A hírlapíróktól csupán a honpolgári hűség számonkérésére, s a „lelketlen” kivándorlási ügynökök elmarasztalására futotta; míg a kormányzattól a határátlépések szigorítására. A magyarság létszámarány szerinti kritikus helyzetéről viszont elmélyült elemzések alig születtek,1559 noha az ország vezetése ismerte a KSH erre vonatko1557 Pesti Hírlap, 1886. máj. 15. 1558 Vándory Lajos bukaresti újságíró 1876-ban még „téveszmének” nevezte, hogy a románság csak az alkalomra vár, hogy országa határait a román szállásterület nyugati határának tartott Tiszáig terjessze ki. BH, 1876. okt. 1. 1559 L. Beksics 1895. Klebelsberg pedig úgy összegezte számvetését, hogy az ország vezető nemzete „saját határain belül is [...] mostoha helyzetben van”. Idézi: Makkai 2012, 10. 400
