Makkai Béla: Magyarok temetője, Ó-Románia. A regáti magyarság a dualizmus kori nemzetpolitikában - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 23. (Budapest, 2021)
5. A REGÁTI MAGYAR KÖZOKTATÁS INTÉZMÉNYRENDSZERÉNEK MEGTEREMTÉSE
MAGYAROK TEMETŐJE, Ó-ROMÁNIA leányiskola keretei között szervezték meg, s 1907 szeptemberétől már működött.647 Nem zökkenőmentesen. Első tanárnőjük ugyanis nem tudott megbékülni a helyi viszonyokkal, utódját viszont a román szakhatóság nem akarta megerősíteni posztján, ezért rugalmasan arra is vállalkozott, hogy kitanulja a kézimunka oktatást az - időközben ugyancsak létrehívott - leány szakiskolai osztályban.648 A Cantacuzino 10. szám alatti leányiskolában az 1905/06-os tanévtől 25 jelentkezővel megszervezett kézimunka-tanfolyamon fehérnemű-készítést és hímzést tanítottak.649 Az 1907. november 4-től elinduló ipari szakiskolában pedig 3 éves képzési időben a felsőruha készítés és a díszhímzés fortélyait sajátíthatták el a növendékek, akik közismereti tárgyakat is tanultak.650 Noha a 4 lej es tandíj a családok egy részének megterhelő lehetett, az 59 fős induló létszám mégis arra utal, hogy sokak továbbtanulási igényeire megoldást jelentett ez a biztos megélhetést kínáló újfajta képzés, amelyet a bukaresti magyar sajtó is lelkesen üdvözölt.651 647 Naptár 1908, 139. 648 Fay Júlia Róza kiváló oklevéllel érkezett Bukarestbe, de munkába állásának útjába a román hatóságok akadályokat gördítettek, ami nem volt egyedi eset az akció történetében. Miniszterelnökségi fogalmazvány Várady L. Árpádnak, 1908. jan. 10. MNL OL K 26 ME 743. cs. 6193/1907 XVIII, t. 598. asz. 649 Naptár 1908, 139. 650 Uo. A varróiskolát (ahogy a katolikus leányiskolát is) Baynovics Anna igazgatónő irányította. RH, 1907. nov. 17. RMÚ, 1911. jún. 6. Az oktatás délután fél 2-től kezdődött. 651 RH, 1907. nov. 17. 652 Gondot jelentett például egy megfelelő varróasztal beszerzése is. Újváry István 1910. szept. 1 -ei levele Bánífy Dezső főgondnok, konventi világi elnökhöz. RZsL, 2. f. Külügyi ir. 45. d. 5996/1910. Katolikus megfelelőjébe 74 leányt vettek fel az 1908/09-es tanévre. A Romániai akció kéziratos iskolastatisztikája az 1908/9. tanévről. RZsL, 2. f. 74. d. 5954/1909. 653 Újváry István esperes 1910. okt. 21-ei levele Bánífy Dezső főgondnoknak. RZsL, 2. f. Külügyi ir. 45. d. 6698/1910. Két évvel később a református leányiskola bővítése felvetette annak lehetőségét, hogy a protestáns gyermekek számára is indítsanak varróiskolai osztályt. Az alacsony beiskolázási mutató (12 fő) úgy tűnt, hogy inkább a kezdeti nehézségekkel magyarázható,652 hiszen az e célra kialakított tantermet már egy év működés után bővíteni kellett.653 Egy későbbi miniszterelnökségi feljegyzésből viszont az derül ki, hogy a református szülők egy része nem tartotta elég érettnek gyermekét erre a nagyobb fizikai igénybevételt jelentő 178