Köő Artúr (szerk.): Ecsettel a nyugati hadifogságban. Kiss Sándor naplója - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 22. (Budapest, 2020)

Kiss Sándor fogságnaplója

ECSETTEL A NYUGATI HADIFOGSÁGBAN lom belseje a thalheimeihez hasonlóan szépen van kifestve. Va­lószínű, hogy ugyanaz a festő festette, mint azt. Érdekes, zsin­delytetős, régi iskoláját a templommal együtt festettem le. Ott ismerkedtem meg egy pékkel. Másnap ismét munkába indultam oda, és a pék lefestette velem ideálja mását. Erősen dolgoztam, hogy délre kész legyek a rajzzal. Száz márkát és két kiló kenyeret kaptam a képért. Ugyancsak megvette tőlem a templom képmá­solatát is ugyanennyiért. Egy kis hadnagy tíz képet rendelt nálam. Darabját hetven ci­garettáért festettem meg. A schleißheimi templomot mikor festettem, meghallottam, hogy nem messzire innen szép kastély van egy tó partján. Elmen­tem oda is egy délután. A hely Dietach. Gyönyörű helyen fekszik a régi, de itt-ott igen rosszul átépített kastély. Két képet festettem róla. Az egyik igen szépen sikerült. Talán legszebb képem, amit festettem. Ugyanakkor ott horgásztak a tóban tisztek. Tilos hely volt, mert a tó kinevezett halastó. Kiabálást hallottam, hogy majd fel­jelentik a mi embereinket. Ügy is volt, másnap már a kompjárás megszűnt. Oda sem járkálok többé át, azt hiszem, egyre jobban befognak bennünket. Egyébként néha szolgálatba megyek. Az emberek lopják a krumplit, és néha igen sok és értékes élelmet hoznak be a táborba, ha az amerikaiak rakodnak. A repülőtéren a nagy hangárokban mérhetetlen mennyiségű élelmiszert halmoz­tak fel. Rengeteg kávét is hoznak be. Elkap engem is a spekuláció. Vettem hetven cigarettát, két kiló kávét. Tartottam pár napig, és hétszáz pengőért adtam el. Elég jó üzlet volt látszólag. Másnap 93

Next

/
Oldalképek
Tartalom