Köő Artúr (szerk.): Ecsettel a nyugati hadifogságban. Kiss Sándor naplója - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 22. (Budapest, 2020)
Babucs Zoltán: Művésztanár honvéd gyalogostiszti egyenruhában
ECSETTEL A NYUGATI HADIFOGSÁGBAN Onnan az első szállítmánnyal tért haza 1945. szeptember 17-én. A gyulai 1. számú igazolóbizottság 733/1945. számon megjegyzés nélkül igazolta - számára ekkor ért véget a második világháború.2 2 HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattár (Budapest). Kiss Sándor 49134. számú tiszti okmánygyűjtő. Kiss Sándor tartalékos hadnagy naplója a második világháború utolsó fejezetét és a honvédek nyugati hadifogságát tárja elénk. A Szovjetunióba kivitt honvédek és elhurcolt civilek sorsának kutatása ma a történetkutatás egyik kedvelt témája, azonban a nyugaton hadifogságba esett honvédek, leventék és civilek megpróbáltatásai már kevésbé ismertek. E tekintetben célszerű röviden felvázolni a nyugati hadifogság históriáját. Amikor kontinensünkön 1945. május 9-én véget ért az öldöklő világháború, a győztesek katonák és civilek millióit ejtették hadifogságba. Magyarország 1941-es határait tekintve - becslések szerint - hozzávetőlegesen egymillióan szovjet, 300 ezren pedig a nyugati szövetségesek hadifogságába estek, közülük 100 ezren emigrációban maradtak, 230-280 ezren pedig odavesztek. Egykori hadifoglyaink esetében is igaznak bizonyult a régi latin szentencia: „Vae victis!” (Jaj a legyőzötteknek!) A második világháborúban a hadifoglyokkal szembeni bánásmódra nézve az 1929. július 29-én elfogadott harmadik genfi egyezmény szolgált (volna) zsinórmértékül - ezt nálunk 11