Neparáczki Endre (szerk.): Magyar őstörténeti műhelybeszélgetés - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 20. (Budapest, 2020)
Agócs Gergely: A Kaukázus szérűjében. Az észak-kaukázusi türk népek zenefolklórjának magyar őstörténeti vonatkozásairól
MAGYAR ŐSTÖRTÉNETI MŰHELYBESZÉLGETÉS A térség hangszeres tánczenéje (a Kárpát-medencei népek zenefolklórjához hasonló módon) sokkal nagyobb átjárást mutat, s jellegében megegyezik a szomszédos kabardok, cserkeszek, oszétek vagy nogajok tánczenei hagyományával.35 Főbb jellemvonásait tekintve ez a dallamvilág kis hangterjedelmű, motívumismétlő, ütempáros, egyszerűbb zenei szerkezetekből építkezik. Az ilyen dallamokra a magyar népzenében elsőként Bartók Béla hívta fel a figyelmet, miután 1910-ben két ízben is (a csallóközi Nagymegyeren és az ipolysági Vármegyeház udvarán) gyűjtött felföldi dudásoktól. Itt feltűnt neki, hogy a dudások a strófikus, énekelhető szöveggel rendelkező dallamok közé beékelve, avagy a tánczenei folyamatok lezárásaként használják az „aprája” vagy „cifra” névvel ellátott közjátékokat, s megjegyezte: hattak a tengriánus hittel, és hogy az ősvallásuk isten jelentésű kifejezését is a türk népek pogány mitológiájából kölcsönözték, ahol Tengri az ég istene volt. Több mai türk nyelvben a tengri jelentése „ég” (altaj-kizsi tengeri, hakasz tegir, tuva deer). A taulu teyri „szellem, bálvány” jelentéstartalommal bír, ennek megfelelően a kök teyrisi az „ég szelleme”, a dzser teyrisi pedig a „föld szelleme”. A kérdés azért is figyelemre méltó, mert a szomszédos oszétek pogány isteneiket a dzuar kifejezéssel illetik, miközben a mitológiai tartalmú folklór szövegeik egyes természetfeletti szereplőinek nevei között egyértelmű etimológiai párhuzamot láthatunk. Ilyen például [oszét/taulu] a vadászat istene Äfsaty/Apsati, az ősanya Szatana/Szatanay neve, vagy számos fontos, központi szerepet játszó hős: Uruzmag/Örüzmek, Szoszlan/Szoszruko, Acamaz/Acsemez, és mások neve. L. Abajev 1945, 37-40. Vö. Fazekas 2009. 35 A tánchagyomány törzsanyagát a testkontaktus nélküli, a férfiak gyors, virtuóz motívumfűzésére fókuszáló páros táncok adják. Ügy tűnik, ez a táncdivat a közelmúltban egy erős homogenizáló hatás alatt formálódott. Erre utal az is, hogy a tánc neve szerte az egész észak-kaukázusi térségben a dagesztáni lezgin nép nevéből képezett lezginka (vö. az északnyugat-európai népek polka, polska táncdivatával). Valószínűleg egy régebbi tánctörténeti réteg maradványait sikerült rögzítenünk néhány kimértebb tempóban járt, vonulós páros tánc esetében. 36 L. Bartók 1911, 207-213. „Lehetséges, hogy ez az aprázás tulajdonképpen nem énekelt dallamból (...) keletkezett, hanem valami önálló abszolút hangszeres tánczenének maradványa.”36 Ha figyelembe vesszük az egyéb népzenei párhuzamok magas arányát, nem zárhatjuk ki, hogy az észak-kaukázusi tánczenei dallamhagyomány ugyanannak a tánckísérő zenei kultúrának a maradványa, amelyet Bartók a magyar dudazene interludiumai mögött is megsejtett. A karacsáj-balkár hangszeres zenében kevés 94
