Neparáczki Endre (szerk.): Magyar őstörténeti műhelybeszélgetés - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 20. (Budapest, 2020)
Tihanyi Balázs – Marcsik Antónia: Az Alföld történeti embertani képe a szarmata időszaktól az Árpád-korig. Rövid összefoglalás
AZ ALFÖLD TÖRTÉNETI EMBERTANI KÉPE A SZARMATA IDŐSZAKTÓL AZ... ben, valamint a mesterséges koponyatorzítás szokása már a 3-4., illetve a 4-5. századi szarmata és hun kori csoportoknál is divatban volt. Testmagasságuk egy korábbi vizsgálat alapján átlagosan 166 cm a férfiaknál, illetve 155 cm a nőknél.11 Az újabb vizsgálatok ezeket az értékeket lényegében nem módosították. 11 Éry 1998, 59. 12 Bartucz 1966. 13 Ezt a koponyát 1991-ben Vörös Gabriella is ismertette (Vörös 1991). 14 A szarmata embertani anyag rendkívül töredékes jellegéből adódóan csak a patológiás elváltozások trendjeit (nozológiai egységeit - lásd pl. Ortner 2003) hasonlíthatjuk egymáshoz. 15 Marcsik-Szathmáry 2002. 16 PL Nikita 2017, 269-275. A paleopatológiai vizsgálatok szempontjából elsősorban Bartucz Lajos nevét kell megemlíteni, aki először ismertette a szarmata korból az elváltozásokat.12 Elsősorban a harci sérülések nyomait hangsúlyozza (ütések, vágások, szúrások), például a szentes-sárgaparti anyaggal kapcsolatban. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a szarmata időszakban a harci cselekmények következtében keletkezett csontelváltozások túlsúlyáról nem beszelhetünk. Továbbá kiemel egy (feltételezhetően) coxarthritis esetet a hódmezővásárhely-fehértói temető embertani anyagában. A szentes-kistőkei temető egyénei közül kiemelkedik a 124. sír gyermek koponyája, amelyen gyógyult trepanációs nyílás látható.13 Bartucz Lajos munkássága után a megjelent publikációk szinte mindegyike ismerteti a paleopatológiai elváltozásokat,14 melyekkel kapcsolatban egy rövid összefoglalás is megjelent.15 Az egyes tünetcsoportok közül a traumás elváltozások (törések, vágások, ficamok nyomai) a jellegzetesebbek, relatíve nagyobb esetszámúak. A törések nyomai a postcranialis csontokon is megfigyelhetők, azonban nem valószínű, hogy harci sérülésekből adódnak. Jellegzetesebbek a - főleg megerőltetés hatására kialakuló - enthesealis, azaz izomkapcsolódási csontelváltozások, elsősorban a felső végtag vonatkozásában. Ezek értelmezéséhez azonban a módszertani problémákból adódóan16 a célirányos, szisztematikus kutatások megkezdésére lenne szükség. 35
