Neparáczki Endre (szerk.): Magyar őstörténeti műhelybeszélgetés - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 20. (Budapest, 2020)
Pomozi Péter: A történeti nyelvészet őstörténeti alkalmazhatóságáról: lehetőségek és korlátok
MAGYAR ŐSTÖRTÉNETI MŰHELYBESZÉLGETÉS hogy a nyelvcsalád-teória, „a nyelvi eredet kulcs a népi eredethez” koncepciója német kulturális közegben fogant, hiszen itt az etnikai-nyelvi nemzetkoncepciónak (Kulturnation) az említett történeti-politikai okokból nem volt alternatívája. A magyar történelmet tekintve árnyaltabb a helyzet: a kora középkortól a romantika koráig, a Szent Istváni Magyarország alattvalóit többé-kevésbé jellemző hungarus-tudat azt jelentette, hogy az állam az őt alkotó lojális etnikumok közössége. Ebből eredően a török hódoltság hatására, az ország idegen zsarnokságok alatti feldarabolódása után a magyarság „Kulturnation’-státusza, - ha a jobb érzékeltetés kedvéért megengedhetjük itt ezt a retrospektív fogalmi játékot - még kézzelfoghatóbbá vált. Nem véletlen, hogy Itálián kívül éppen magyar földön születtek az európai szellemtörténetet tekintve meglepően korai írások nyelv és nemzeti azonosság, nemzeti felemelkedés összefüggéseiről. A Magyar Királyság területi integritása megszűnt. A kulturális azonosság identitásszervező erejéhez önmagában persze kevés lett volna a kedvezőtlen hatalmi fordulat. Kulturális „túlélésünkhöz” hozzájárult az európai méretekben is jelentős kiterjedésű nyelvjárásterület viszonylagos egységessége, mely segítette az egységes irodalmi nyelvváltozat-csírák korai létrejöttét. A magyar nyelv ezen, németföldi vagy épp itáliai szemmel különleges vonását, a nyelvjárások és a rétegnyelvek (!) közötti kölcsönös megértést már Galeotto Marzio, Mátyás király udvari történetírója és könyvtárosa is lejegyezte a Mátyás királynak kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről szóló könyve XVI. fejezetében. „Hungari enim sive nobiles sive rustici sint, eadem fere verborum conditione utuntur et sine ulla varietate loquuntur, eadem enim pronuntiatio, eadem vocabula, similes accentus ubique sunt.” 16 lő „A magyarok ugyanis, akár nemesek, akár parasztok, körülbelül ugyanazon a módon használják a szavakat, nincs különbség beszédjükben, ugyanazok a kifejezések, ugyanaz a kiejtés, ugyanaz a hangsúly mindenütt.” (Galeotto Marzio: Kardos Tibor fordítása) 1920 után aztán a magyarság ismét kényszerből, immár a fogalom klaszszikus értelmében vált „Staatsnationból Kulturnationná”. Nem árt itt visszautalni Széchenyinek A Magyar Academia körül c. munkájára sem, ahol állam - nemzet - nép-nyelv témakörét jövőbe látó bölcsességgel járta körül. Ebben nemcsak a Széchenyi-Kossuth eszmei vita egy lényegi fejezetének nyelvi vetü294
