Kovács Dezső (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1983 (Budapest, 1984)
A szekciók ülései - „B” szekció. Témaköre: A könyvtárhasználatra nevelés a felsőoktatásban - Nagy Attila: Néhány iskolán kívüli intézmény felelősségéről a könyvtárhasználatra nevelésben
Már több mint egy évtizede jelennek meg itthon is olyan közlemények, amelyekből teljesen nyilvánvaló, hogy az iskola kultúraközvetítő funkciója csak bizonyos (középső) rétegek esetében minősíthető "vezető szerepű"-nek, s jól tudjuk, hogy az iskolával kapcsolatos motívumok, a tanulási ambíciók, a művelődési szokások megalapozása éppen a családban a leghatékonyabb. Vagyis, a legfontosabb kultúraközvetítő intézmény — minden válságtünet ellenére - még ma is a család. Pontosabban fogalmazva, az úgynevezett identifikációs kulcsszemélyiségekkel (azonosulásra, másolásra méltó szülőkkel, családtagokkal stb.) létrejövő tartós, érzelemteljes kapcsolatok eredményeként, a családon belüli, korai szocializáció által "elültetett" értékek, attitűdök, megismerési stratégiák döntő módon határozzák meg, hogy a későbbiekben — például az iskolás-korban — mit ért meg, vesz fel, fogad el a gyerek a közoktatás és a közművelődés kínálta értékekből, vélekedési és magatartásmintákból. Vagyis, az egész életen át tartó tanulási folyamat (szocializáció) - melynek azért a korai szakasza sokkal intenzívebb, hatékonyabb, mint a későbbiek — legalábbis kétlépcsős folyamat, amelynek során eleinte alapvetően a kulturális környezet alakítja a motivációs és a megismerő folyamatokat, később pedig már főként ezek határozzák meg, hogy mit fog például az iskoláskorú gyerek vagy fiatal tanulással (megfigyeléssel, utánzással, logikai műveletekkel) meríteni az adott környezetből. Természetesen itt két külön igazság csúszott kissé össze, egyrészt a család hallatlan jelentőségét akartam tudatosítani, másrészt a modelIkövetés, utánzás, a példaadó magatartás általános fontosságára is utalok, melynek ereje, hatékonysága nyilvánvalóan nem múlik el a gyermek- vagy az ifjúkor lezárulásával. Ugyanakkor semmiképpen nem szeretném abszolutizálni ennek az összefüggésnek, a szociális tanulás irányzatának erejét, s ezért emlékeztetünk, hogy az úgynevezett mezőfüggőség (a környezeti feltételek összessége milyen mértékben határozza meg a személyiség reakcióit, magatartását) az újabb vizsgálati eredmények szerint jól mérhető személyiségváltozó, tehát bizonyos egyénekre a körülmények, a helyzet rendszerint erőteljesebb hatást gyakorolnak (ők, akiket mezőfüggőknek neveznek). A jelenség mindenképpen létezik, csak éppen nem egyformán vagyunk hajlamosak az adott helyzetekhez igazodni, vagy a mégoly rokonszenves gesztusokat, vélekedéseket mindenáron lemásolni, utánozni. Mit kezdhet a fenti igazságokkal a könyvtáros? Miért jó azt tudni, hogy az iskolai kultúraközvetítés szándékán, törekvésein is egyértelműen átsüt a családi szokások, tradíciók mélyen beültetett vélekedések és készségek ereje? A válasz elég nyilvánvaló. Gyermekkönyvtárainknak sikerült ugyan már sokágú kapcsolatot kiépíteni az iskolákkal, de vajon a legfontosabb közvetítő közeget, a családot megcélozta-e már a könyvtári kapcsolatszervező, propaganda mechanizmus? Néhány tétova igen bizonyára megfogalmazható, de átütő sikereink még bizonyára nincsenek ezen a térem Szülői értekezlet a gyermekkönyvtárban, a szülői minta és példaadó felelősség tudatosítása az olvasási szokások tekintetében, szülők és gyermekek együttes könyvtár látogatása inak népszerűsítése, nagyobb könyvtárak gyermekcsoportokat tartósan foglalkoztató nyári és évközi sorozatainak (újra) megszervezése — és még sorolhatnám —, mind-mind olyan kezdeményezések lennének, ahol a család, a szülők együttműködési kedvét is meg lehetne nyerni, érdeklődését fel lehetne kelteni. 53
