Kovács Dezső (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1981 (Budapest, 1982)
A XII. vándorgyűlés előadásai és korreferátumai - A szekciók és bizottságok ülése - Levéltáros Szekció - Beszámoló a Levéltáros Szekció munkájáról. Összeállította: dr. Bán Péter
viták" megnyugtató feloldása. A Ministerialkonfernz anyaga 1711 előttről sajnos töredékes, de az 1711-1761 közötti korszak publikálásra érett. Folytatásai: a Habsburg birodalmi Államtanács (Staatsrat) iratai a háborús égés miattcsak komoly hiányokkal adhatók ki, az Államkonferencia (Staatskonferenz; 1809-1849) sorozata viszont szerencsésebb körülmények között dolgozható fel. Végül az 1848/49-es magyar minisztériumi jegyzőkönyvek kiadási tervéről hallottunk Trócsányi Zsolttól. Ha mindez megvalósulna, akkor 1711-től 1918-ig valóban reprezentatív és felmérhetetlenül értékes sorban állna előttünk annak a korszaknak a központi államkormányzati forrásanyaga, amely - emlékezzünk Benda Kálmán mondataira — zömében fehér folt maradt a korábbi feltáró munka után. A szekcióülés következő korreferátumai olyan forráscsoportokkal foglalkoztak, melyek a megyei levéltárakat is érintik, illetve érinthetik, sőt egyes szaklevéltárak, így pl. az egyházi és pártarchívumok is érdekeltek bennük. Az egyik ilyen téma a hagyatéki leltárak feltárásának s feldolgozásának ügye volt. Előadónak a szekció vezetősége Zimányi Verát, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársát és Bencze Gézáné, Nagy Esztert, a Zala megyei Levéltár igazgatóhelyettesét kérte meg. Zimányi Vera saját kutatási tapasztalatai alapján érzékeltette azokat a hiányosságokat, amelyek gátat szabnak az árnyalt társadalomtörténeti eredményeknek. Az országos törvények, a földesúri urbáriumok, egyáltalán a telek- s állatállomány regisztrálása nem lehet elegendő, főként azért, mert ,,a társadalomtörténet nem egyszerűen a gazdaságtörténet emberi vetülete, mert a társadalom nem pusztán a vagyoni javakban akar részesedni, hanem a mindenkor adott helyi hatalomban, presztízsben, társadalmi megbecsülésben is". Volt, aki inkább kívánt öltözködni, arany-, ezüstneműt vásárolni, mint igásállatot tartani. A hagyatéki leltárak segítségével ezek a — mentalitást, társadalmi imitációt is tükröző — mindennapi történeti viszonyok szinte nagyítóval vizsgálhatók. Zimányi Vera (valamint munkatársai: Benda Gyula és Varga J. János) anyaggyűjtési és feldolgozási módszert is kidolgoztak e fontos forrástípusra. Szkhülla és Kharübdisz,azaz a szószerinti közlés és az egyoldalú néprajzi válogatás elkerülésével jegyzetelési tervezetet készítettek, melynek adatcsoportjai — külföldi tapasztalatok figyelembe vételével — számítógépes feldolgozásra is alkalmasak. Az anyaggyűjtés egyes dunántúli és északnyugatmagyarországi arisztokrata családok s városok levéltári fondjaiból már elkezdődött (a Néprajzi Múzeum támogatásával), de Zimányi Vera feltétlenül szükségesnek látta az egész országra kiterjedő összefogást a táji sokszínűség megismerése érdekében. Ehhez közvetlenül kapcsolódott Benczéné, Nagy Eszter hozzászólása, hangsúlyozván egy-egy régió, helység vagy éppen a különböző társadalmi státusú emberek életviszonyainak összehasonlíthatóságát. Külön kiemelte, mennyire fontos források a hagyatéki inventáriumok a művelődéstörténeti kutatás számára, s ő is állást foglalt a területi levéltárakban lappangó lehetőségek kiaknázása mellett. (Nagy Eszter hosszabb, részletezőbb korreferátumot készített eredetileg, de azt abban a formában nem látta érdemesnek előadni, minthogy tartalmi lényege sok ponton egyezett Zimányi Vera mondanivalójával.) Az egyházi tizedjegyzékek kiadási ügyéről Bán Péter adott számot. Bemutatta a Heves megyei Levéltár nemrégiben elkezdett munkáját: a történeti Heves és Külső-Szolnok vármegye dézsmalajstromainak első, kiadás előtt álló füzetét 1548-ból. A tervek szerint ezután is folyamatosan, időrendben fogják közölni a régió valamennyi fellelhető 109
