Kovács Dezső (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1980 (Budapest, 1981)

A plenáris ülés előadásai - Dr. Hiller István: A könyvtárak személyi ellátottsága az 1970-es években és összefüggése a képzéssel és a továbbképzéssel

Milyennek kell, vagy kellene tehát lennünk, hogy jó könyvtárosként jó könyvtárt teremtsünk életünk minden vonalán? A kérdés megválaszolásánál arra vállalkozhattam csupán, hogy a magam tapasztalatait másokéval kiegészítve, összefoglaló jelleggel ismertessem a helyzetet és ezek alapján újabb kérdőjeleket helyezzek el, amelyeket szeretnénk többek, illetve sokak közreműködésével feloldani. Könyvtáraink személyi ellátottságának kérdései a képzéssel kezdődnek, és a továbbképzéssel folytatódnak. A képzés véges és lezárandó egy iskola-, illetve oktatási típussal, a továbbképzés azonban korunkban nem zárható le, hanem folyamatában állandósítani kell. Induljunk ki egy tudományos könyvtár személyi szükségleteiből, mert ebben a könyvtártípusban mindenféle és fajta könyvtárosi tevékenység előfordul. Zsidai József írta 1971-ben: a miskolci egyetemi könyvtár arra törekszik, hogy az egyetemet végzett nívós munkafeladatokat végző dolgozóinak számaránya minél alacsonyabb legyen, mert az egyetemi szakképesítés a vezető posztokon, a szaktájékoztatásban és az osztályozási munkában szükséges, a többi területen középszinten képzett szakembereket és nem utolsósorban technikai személyzetet kell alkalmazni. Az egyetemi végzettségű könyvtárosok kiválasztása a könyvtári személyzeti politika sarkalatos pontja. Itt a követelményeket magasan kell megszabni. Vezetői készség, könyvtárosi ismeret, magas általános műveltség, egy vagy több idegen nyelv megfelelő ismerete, hivatástudat és még néhány más emberi erény is szükséges: segítőkészség, megértés, türelem, szerénység, alkalmazkodókészség, diplomáciai érzék. Személyes tapasztalatom, hogy műszaki-természettudományos egyetemi könyvtárban — de bizonyára másutt is — jó ha a vezető, illetve a vezetők elvégzik azt az egyetemet is, amelyet szolgálnak. Nem a könyvtáros érdeke ez - bár az sem mondható, hogy személyileg ez a többlettudás nem térül meg valamikor, valahol — hanem elsősorban és mindenek felett a gondjaira bízott intézmény jut óriási előnyhöz. Ilyen könyvtárosok működése esetén másképpen néznek a könyvtárra és a partner-intézmény rangjára emelik. A besorolási feltételek szakmánkban világosak, egyértelműek, sőt azt kell mondanom reálisak, jók. Már csak ebből kifolyólag sem lehet vitatkozni azon, hogy a vezető posztokon könyvtárosi egyetemi végzettség szükséges. Itt kell megjegyeznem, hogy a képesítési rendelkezésben a besorolási kulcsszámoknak megfelelő megnevezéseket a könyvtárosok vonatkozásában munkakörüknek megfelelően kellene pontosítani. Az a tény miszerint a 4/1977. (VII.27.) KM-MüM sz. r. 3501-3527 kulcsszámú besorolási megnevezései széles skálát tüntetnek fel, nem nyújt lehetőséget arra, hogy a megjelölésekből a szakvégzettségre, a tudományos tevékenységre egyértelműen következtetni lehessen. A direkt megállapítások után térjünk ki egy kicsit átfogóbb részletekre is, mint említettem az eddigi vélemények, álláspontok ismertetésével, összefoglalásával. Témánk ismét szenvedélyes viták forrása, szakmájukat féltő és szerető szakembereket és az egész magyar könyvtáros társadalmat érzékenyen érintő kérdés. A könyvtárak személyi ellátottságát illetően fel kellene számolnunk egy alapvető ellentmondást, amely abból fakad, hogy az emberi jólét megőrzése, fejlesztése érdekében világszerte folyó tudományos kutatások eredményeit közlő, szakismereteket tároló, rend40