Kovács Dezső (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1980 (Budapest, 1981)

A plenáris ülés előadásai - Futala Tibor: A könyvtár- és szakirodalmi tájékoztatásügy fejlődése a III. országos könyvtárügyi konferencia óta

Ezért a nagykönyvtáraknak bizonyos személyzeti fluktuációra kell felkészülniük: engedniük kell, hogy túlképzettség'! szintjüket a kisebb-nagyobb, személyzetileg nem eléggé kvalitásosán ellátott könyvtárak fokozatosan lecsapolják. Engedjék ezt jó szívvel, hiszen ez is könyvtárpolitikai szolgálat, s ráadásul olyan, amit a 2/1976. OM sz. rendelet megjelenésekor előre lehetett látni. Az utánpótlás biztosítására pedig ott vannak az immár rendszeresített könyvtárkezelői tanfolyamok, amelyek, ha jól élünk a lehetőséggel, sikerrel oldhatják meg a nagy könyvtárak könyvtártechhikusi gondjait. Ezek után, kérdezhetném e rész összefoglalásaként, milyen is a szakma közérzete. Olyan, amilyennek a Könyvtáros Fruskák az olvasószolgálatban

12 vitájában megmutatkozott: némileg ellentmondásos. Pozitív összetevője az, hogy növekvő erők munkálnak annak érdekében, hogy a könyvtári szolgálat, amiért valójában vagyunk, jobban, maradéktalanabbul, magasabb színvonalon, szolgálni-készebben működjék. A kiút-keresés tekintetében azonban már több kolléga, mint a szakmai közvélemény képviselője, valódi zsákutcákra talált rá. A „hogyan szolgál az olvasószolgálat" a „város, az üzem, az intézmény, az iskola dolgozószobájában", hogy két kiváló korábbi dolgozatnak beszélő címére is emlékeztessek, a legkevésbé függ a fruskáktól. Rossz hatásfokú munkánkat semmiképpen sem szabad nemzedéki problémává egyszerűsíteni, s úgy mutogatni a szegény fruskák felé, mint ahogyan a Weöres-vers kispolgári voltukat vállalni nem akaró kispolgárai a szomszédjaikra mutogatnak. Megítélésem szerint itt arról van szó, hogy a nembánom és a mással foglalkozó fruskák (bár korban is azok lennénk) tulajdonképpen mi vagyunk, legfeljebb a mással foglalkozás tárgya más nálunk, nevezetesen a mi kis csoportunk, a mi kis osztályunk és a mi kis könyvtárunk olyatén működtetése, ahol a működtetés nem a célt szolgálja, hanem önmagát. És továbbmenve: a fruskák kényelme is a mi kényelmünkből következik olykor, abból az egész társadalmunkat mindinkább bosszantó közömbösségeinkből, amelyek elleni harc fontosságára a XII. pártkongresszus dokumentumai nem véletlenül hívták fel a figyelmet. Most pedig — ismét a karaván-szintről — vegyük szemügyre: miként szolgálunk a társadalomnak. VI. A két nagy közművelődési — a tanácsi és a szakszervezeti — könyvtárhálózat az elmúlt évtizedben nagyjából-egészéből évről-évre azonos alapadatokat produkált. Ez elsősorban az olvasók számára és az állományforgalomra vonatkozik. Ezt az állandóságot az elmúlt évtizedben is, amikor csak szükségesnek mutatkozott, ilyen-olyan érveléssel próbáltuk mentegetni. Mentegetni, mert valahogy röstellettük a dolgot, valahogy az volt az érzésünk, mintha a közművelődési könyvtárosok munkája tömegesen lanyhult volna el. Biztos vagyok benne, hogy helyenként és esetenként ilyesmi is előfordult, ám ez korántsem jellemző a két alrendszer egészére. Már hogy is gondolhatnánk, hogy az 1969. vagy az 1970. évi olvasótábor összetételében azonos az 1979. évivel vagy az 1980-assal. Közben 10 új olvasó évfolyam lépett be az életbe és a könyvtárakba, százezres nagyság21