Billédi Ferencné (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1979 (Budapest, 1980)

A XI. Vándorgyűlés plenáris ülésén (1979. augusztus 9. Veszprém) elhangzott előadások - Takács Miklós: A közművelődési könyvtárak érdekeltsége és részvétele a könyvtárközi munkamegosztásban és együttműködésben

Egy másik terület, amely a közművelődési könyvtárak közül a kisebb, illetve közepes nagyságú intézményeket érinti elsősorban: bizonyos állományrészek tartós megőrzése. Igen sürgetően együttműködésre ösztönöz a tárolt dokumentumok megőrzésének kényszere, illetve a megőrzési kötelezettségeken történő célszerűbb osztozkodás. Sokat foglalkoztunk már a tárolt dokumentumok és információk mennyiségi növekedésével és avulásával, felismertük a szakirodalom növekedése és avulása közötti összefüggéseket, mégsem született eddig még olyan elméleti alapvetés, amelyet alkalmazni lehetne az egyetemes tárolás gyakorlatában is. i Nem az országos feladatokra gondolok itt elsősorban — hisz az országos tároló könyvtárak kapacitására és hatékonyságára vonatkozóan vannak már elképzelések és tervek, sőt a raktári épületek megvalósítása is elkezdődött —, hanem a megyei, illetve regionális feladatokra. Még az újonnan épített „A" és „B" típusú könyvtárak nagyrésze is egyre nyomasztóbb helyhiánnyal küzd és a párhuzamosan kialakuló, közel azonos összetételű folyóirat- és könyvgyűjtemények kezelése és hasznosítása gazdaságosabb megoldásokat követel. Bár a párhuzamosságok teljes kiküszöbölése lehetetlen és nem is kívánatos, jól felfogott érdekünk, hogy itt mielőbb elvi és gyakorlati megoldást találjunk. A könyvtárosokban ugyanis megvan a szándék ahhoz, hogy bátrabban mondjanak le a nem friss és ritkábban keresett folyóirat-évfolyamok és bizonyos egyéb állományrészek megőrzésének kötelezettségéről, de a könyvtárközi kölcsönzés jelenlegi gyakorlata néha ellenkező irányba hat és önellátásra ösztönzi a közepes nagyságú könyvtárakat. Az egymástól 20—30 km-re működő városi könyvtárak tehát választhatnak: vagy kitalpalják a kisegítő raktáraik részére a másra nem használható pincehelyiségeket és párhuzamosan őriznek mindent, amelyre még szükségük lehet, vagy nagyvonalúan megválnak a kevésbé keresett dokumentumaiktól és esetenként az olvasóval együtt csüggedve várják, hogy a könyvtárköziben kért akárcsak 15 vagy 20 évvel ezelőtt megjelent Földrajzi Értesítő, Finommechanika, vagy Valóság, valamely közleménye hetek vagy hónapok múlva megérkezik-e avagy sem. Az én nemzedékem - bár látja a számítógépi és kommunikációs technika rohamos fejlődését — csak reméli, hogy megéri a dokumentum- és információ tárolásának azt a fajta centralizációját nálunk, amikor — a földrajzi távolságtól függetlenül - bárki lehívhatja valamely szerkezet segítségével a számára szükséges információt a helyi könyvtárba, esetleg még a lakására is. Reméli -~ mondom —, de addig is elérhetőbb és reálisabb célnak tűnik olyan központosítás, amely egy-egy megyén, vagy régión belül gazdaságos és megbízható megőrzési gyakorlatot eredményez, enyhíti a raktározási gondokat és nem válnak a kisebb könyvtárak kiszolgáltatottakká. Nem részletkérdés, ezért megemlítem, hogy a központi tárolás a szóba jöhető dokumentumok nagy részénél egyáltalán nem igényli az eredetiben történő megőrzést, a mikrofilm-technika ugyancsak központosított, nagyüzemi alkalmazása itt önként kínálkozik. Ez a kérdés egyébként átvezet bennünket a közművelődési könyvtárhálózatokat érintő, a szaksajtóban, valamint szakmai tanácskozásainkon gyakran szereplő központosított könyvtári ellátás, vagy ahogy ugyancsak nevezzük az ellátási hálózatok továbbépítésének szükségességéhez. A megyei hálózatok nagy részében az elmúlt évtizedben a módszertani-hálózati 42