Billédi Ferencné (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1979 (Budapest, 1980)
A XI. Vándorgyűlés plenáris ülésén (1979. augusztus 9. Veszprém) elhangzott előadások - Takács Miklós: A közművelődési könyvtárak érdekeltsége és részvétele a könyvtárközi munkamegosztásban és együttműködésben
„Külön vagy együtt?" A Könyvtáros az elmúlt évben ezzel a címmel gyűjtötte csokorba a tudományos, szak- és közművelődési könyvtárak képviselőinek véleményét az együttműködés időszerű kérdéseiről. Természetesen a nyilatkozók között egyetlen egy sem akadt, aki kétségbe vonta volna a könyvtári munkamegosztásra való törekvés szükségességét és időszerűségét. A hozzászólásokban az együttműködés indokai között az első helyen álltak a párhuzamos fejlesztések mérsékelésére, az olvasók még gyorsabb kiszolgálására, a szolgáltatások és az irányítás tökéletesítésére és a műszaki fejlesztésre irányuló törekvések. Meggyőzőnek kell elfogadnunk azoknak az eredményeknek a felsorolását, amelyek a helyi — városi intézmények között —, az egyes hálózatokon belül megvalósított, valamint az országos méretű és elterjedtségű együttműködés gyakorlatából merítették példáikat. Az idő rövidségére és a példák közismertségére való tekintettel én ezeket nem ismétlem meg, de hivatkozva rájuk, tényként állapíthatjuk meg, hogy a magyar könyvtárak együttműködése eddig is sok tekintetben tartalmas és sokrétű volt és a további előrehaladáshoz megvan az alap és általában a nyitottság és a készség is. Kevés büszkeséggel azt is mondhatjuk, hogy némely területen jól kibírjuk a nemzetközi összehasonlítást is. Csak saját és szerény tapasztalataimra hivatkozva tudom, hogy a szomszédos Ausztria és Jugoszlávia könyvtárosai milyen nagyra becsülik és milyen elismeréssel szólnak például a magyar tudományos és közművelődési könyvtárak közötti viszony vagy munkakapcsolatok jellegéről — különösen az osztrák kollégák —, vagy a hálózati központok által a tagkönyvtáraknak nyújtott ellátásról (könyvkötés, járműhasználat, sokszorosítás, stb.), vagy a közművelődési könyvtárak zöme számára ma már életfeltételnek tekinthető országos könyvtárellátói szolgáltatásokról (az Új Könyvek, a központi cédulaellátás, stb.) Külön szeretnék röviden szólni a könyvtárközi kölcsönzésről, hisz ennek jó megszervezésében a legnagyobb és legtömegesebb a közművelődési könyvtárak érdekeltsége. A tanácsi könyvtárak évente hozzávetőlegesen 40—45 ezer állományegységet jelentő könyvtárközi kölcsönzési forgalmat bonyolítanak le. Ebből kb. kétharmad rész a kapott, egyharmad rész az adott állományegységek száma. Ha ezt a 40-45 ezres számot öszszevetjük a tanácsi közművelődési könyvtárak által összesen kölcsönzött kötetek számával — amely hozzávetőlegesen 42—45 millió évente —, az arányokat látva: minden egyes könyvtárközi kölcsönzésre ezer kötet hagyományos könyvkölcsönzés jut; — könnyen juthatunk téves következtetésre a fontosságot illetően. De mindannyian tudjuk, hogy az óriási nagyságrendi különbség ellenére, az az irodalom, amely a könyvtárak egymás iránti készségéből könyvtárközi kölcsönzésben jut el a használókhoz a társadalmi érdeket tekintve rendkívüli fontossággal bír; ez az az irodalom amely legközvetlenebbül szolgálja a helyi tudományos kutatást, a termelésben dolgozó szakembereket, az önképzést és a továbbképzést. A könyvtárközi kölcsönzés szervezettsége, jó működése ezért országos könyvtárpolitikai érdek. Hatékonyságának növelését szorgalmazva két megjegyzést szeretnék tenni. Az egyik: a gyors és sikeres könyvtárközi kölcsönzésnek egyaránt feltétele a bibliográfiai hozzáférhetőség és a fizikai hozzáférhetőség. Tapasztalataink arról tanúskodnak, hogy a kettő között nincs meg a kívánatos egyensúly. Az optimális folyamat az lenne, ha 40
