Billédi Ferencné (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1979 (Budapest, 1980)

A XI. Vándorgyűlés plenáris ülésén (1979. augusztus 9. Veszprém) elhangzott előadások - Takács Miklós: A közművelődési könyvtárak érdekeltsége és részvétele a könyvtárközi munkamegosztásban és együttműködésben

del kezesre a megfelelő anyagi háttér, de ennél én még fontosabbnak tartom, hogy az elmúlt időszakban hiányzott az a következetes és egységes ágazati irányítás, amely a fejlesztés, az összefogottság érdekében nagyobb hangsúlyt fektet a jogszabályok széles körű megismertetésére, gyakorlati alkalmazásuk elősegítésére, és főleg az ellenőrzésre. Ezt akár szemléletformálásnak is nevezhetjük, amelynek a felsőszintű irányítástól az egyetemi rektorokon keresztül a községi tanácsok helyi művelődéspolitikai irányításáig át kellene hatni a könyvtárügyben szerepet játszók egészét. Egyszerűen arról van szó, hogy a könyvtárügy jelentőségének felismerése, vagy felismertetése, tehát a szerintünk helyes szemlélet kialakulása, helyes sorrendet szül a fejlesztésben, a beruházások sorrendjében is. Erre számos példa van az országban. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy az egész szakma társadalmi presztízsének megerősítéséért mi, könyvtárosok tehetünk legtöbbet. Általánosságban fogalmazva: maguk az intézmények nyitottságukkal, szolgáltatásaik gyorsaságával, módjával, közönségkapcsolataik fejesztésével és nem utolsósorban a tárolt és továbbadott tudattartalmakkal járulhatnak leginkább hozzá ahhoz, hogy fontosakká, nélkülözhetetlenekké váljanak. Mivel tudjuk, vagy tudnunk kellene, hogy önmagunkban, más könyvtárak nélkül, csak saját állományunkra támaszkodva ezt a célt jó hatásfokkal elérni képesek nem vagyunk, ezért oly fontos számunkra a széles körű és sokirányú könyvtárközi kapcsolatrendszer kiépítése. Szerintem ez érdekeltségünk alapja! Önök most azt mondhatják, hogy ezek a megállapítások szakállas evidenciák és ezzel semmi újat nem mondunk. Valóban így van! De nézzünk körül a saját portánkon kritikus szemmel! Mit gondolnak, mi az oka annak, hogy azonos nagyságú, azonos feladatkörű, közel azonos feltételek között működő közművelődési könyvtárak között a könyvtárközi kölcsönzési forgalom nagyságában éveken át öt- vagy tízszeres különbségek vannak? Talán az egyik helyen ötször vagy tízszer olyan jó az állomány összetétele és választéka, mint a másik helyen? Az olvasók érdeklődésében vannak ilyen léptékű eltérések? Mi lehet az oka annak, hogy közművelődési könyvtárak olvasószolgálatos kollégái lelkesen nevezik meg X nagykönyvtárat, ahová tartalomra való tekintet nélkül legszívesebben valamennyi könyvtárközi kérésüket elküldenék? Megneveznek egybehangzóan ellenkező előjellel is könyvtárakat? Bizony megneveznek és azt is hozzáteszik, hogy mindkét esetben ugyanaz a posta, a Magyar Posta szállítja a küldeményeket. Hogyan fordulhat az elő — ismétlődően is - , hogy a Könyvtártudományi és Módszertani Központ által kiírt körlevélre, amely éppen hogy közös dolgainkkal foglalkozik és amelyre a válaszadás semmiféle anyagi kötelezettséggel nem jár, az érintett könyvtáraknak közel 1/5-e még csak választ sem ad? Nem kívánom a kérdéseket és a gyarló példákat tovább sorolni, csupán érzékeltetni akartam, hogy az együttműködésnek sok egyéb mellett szubjektív feltételei is vannak. Amikor az amerikaiak a könyvtári együttműködésük százéves történetéből az akadályozó tényezőket összegzik, felsorolják az érdektelenséget, az intézményi önelégültséget, a kényelmességet, a tehetetlenséget és a tájékozatlanságot is és én azt érzem, hogy ezekből nálunk éppen annyival van kevesebb, amennyivel rövidebb egymásrautaltságunk története. Érdemes tehát iparkodásaink szubjektív oldalára is figyelni, ez még pénzbe sem kerül és javíthatja az áhított hatásfokot. 39