Székely Sándor (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1978 (Budapest, 1979)

A X. Vándorgyűlésen, Sopronban elhangzott előadások - Dr. Vajda Erik: Az Országos Kutatásnyilvántartás

számszerűen nem ellenőrizhető, hogy mennyi bejelentendő K+F témát nem jelentenek be, pontosabban, hogy amit nem jelentettek be, azt joggal nem jelentették-e be. A rendszer előírásai szerint ugyanis a K+F munkákat csak egy bizonyos értékhatáron felül, illetve (társadalomtudományi és egyes orvosi kutatások esetén) csak bizonyos ráfordított munkaidőn felül kell bejelenteni. Ez azután a legkülönbözőtt Játéklehetőségeket" adja a bejelentőknek. Az OKNY bejelentői (és egyben potenciális használói) általában nem könyvtárosoki E tekintetben azonban nem jobbak a könyvtárosoknál, önök hallhatták, hogy a központi katalógussal szemben kívánságokat támasztani könnyű, jól bejelenteni — a jelek szerint nehéz. Ugyanez áll a kutatásnyilvántartásra is: az Országos Kutatásnyilvántartással szemben igényeket támasztani — jóllehet az igények mértékében is vannak hiányosságok — viszonylag könnyű, jó nyilvántartást hiányos adatok alapján csinálni azonban nehéz. Ennyi kitérő után azonban térjünk vissza a nyilvántartás problémáihoz, a bejelentések hiányosságaihoz, az adatbázis mennyiségi problémáihoz. Azt mondtam, hogy az értékhatár rendszere számos játéklehetőséget" ad. Lássuk hát, hogyan élnek a bejelentők ezzel a játéklehetőséggel. Hogy ezt megértsük, tudnunk kell azt is, hogy ebben az országban még senki sem definiálta, hogy mi egy kutatási téma. önök nyilván könnyen megértik, hogy egy kutatási téma bármikor „széthasogatható" húsz résztémára, illetve húsz kutatási téma összevonható egy nagy témába. No most gondolják meg ezt a két dolgot: egyfelől a kutatási téma definiálatlansága és — az esetek jelentős részében — tervezetlensége, másfelől az értékhatár, vagy a munkaidő-ráfordítási határ. Ha valaki nem akar bejelenteni, mi sem egyszerűbb: addig csűri-csavarja, hasogatja, hegyezi a kutatási témát, míg ráfordítása nem csökken az értékhatár alá, és mindjárt nem is kell bejelentenie. A továbbfejlesztésnek ezért egyik igen lényeges lépése a kutatási téma pontos definíciója és - esetleg - az értékhatár eltörlése. Az értékhatár eltörlése ugyan rengeteg munkát, mégpedig többletmunkát jelentene, ezeket a bizonytalanságokat azonban eltörölné. A jelenlegi értékhatár 100.000 Ft, ami - főként a természettudományi és műszaki K+F munkák esetében - ahhoz alacsony, hogy valóban csak a nagy jelentőségű témákat jelentsék, ahhoz viszont elég magas, hogy olyan játékokat lehetővé tegyen, amelyekről az előbb említést tettem. A mennyiségi problémákhoz, tehát az adatbázis teljességének problémáihoz természetesen a jelentési fegyelem tekintetében fennálló „szimplább" problémák is hozzájárulnak, vagyis azok az esetek, amikor a K+F munkát végző intézmény nem „erőlködik" azon, hogy „szabályszerűen" (vagyis az értékhatár miatt) ne jelentsen, hanem egyszerűen nem jelent. A problémák másik része minőségi probléma. A bejelentőlapokat általában nem kutatók készítik, hanem kutatási segéderők. A címet még csak-csak általában a kutató adja meg, de már a referátumokat nem egy esetben segéderő készíti. El lehet képzelni, hogy ez mit jelent a referátumok minősége, a referátumok ős a címek összhangja és a többi tekintetében. Ebben (tehát a rossz minőségben, de a fent említett mennyiségi bajokban is) kétségtelenül hibás mind az OKNY kétlépcsős rendszere, mind pedig a központi illetve ágazati kutatásnyilvántartó szerveknek a munkája is. Mindaddig ugyanis, amíg a bejelentéseket nem vetik alá szakértő ellenőrzésnek, mindaddig, amíg a folyamatban lévő és a 42