Székely Sándor (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1978 (Budapest, 1979)

A X. Vándorgyűlésen, Sopronban elhangzott előadások - Dr. Vajda Erik: Az Országos Kutatásnyilvántartás

befejezett kutató- és fejlesztő munkákat legjobban ismerő felügyeleti hatóság nem tartja feladatának azt, hogy a jelentési kötelezettség teljesítéséről és a bejelentések minőségéről gondoskodjék, addig ez az adatbázis szükségképpen bizonytalan teljességű ős tartalmú marad. Fejlesztési terveinkben ezért egyik leglényegesebb elem az, hogy a jövőben a párhuzamos „ágazati" (tárca-) nyilvántartások felszámolásával növeljük — bármilyen furcsán hangzik is — az ágazati kutatásnyilvántartó szerveknek a szerepét. Ezazt jelenti, hogy az ágazati kutatásnyilvántartó szerveknek a feladata (a tervek szerint) a jövőben nem az lesz, hogy párhuzamos nyilvántartásokat építsenek ki, hanem az, hogy — mivel ők ismerik a területükön folyó kutató-fejlesztő munkákat — gondoskodjanak arról, hogy a jelentések beérkezzenek, és — mivel náluk van jelen a megfelelő „ágazati" szakértelem — gondoskodjanak ezeknek a kutatási bejelentéseknek a tartalmi ellenőrzéséről. Maga a további feldolgozás az OMKDK-ban működő Központi Kutatásnyilvántartás feladata lenne, amelynek kötelező feladata lesz az is, hogy kielégítse bármely ágazat, bármely tárca igényét ezek iránt az adatok iránt, tehát ne csak a végfelhasználót, hanem a tárcaszintű kutatásirányítást is kiszolgálja. Az ágazat ős a tárca azután kiegészítő adatokat - szükség szerint - begyűjt het. Mindezeket az adatokat a tárca saját információs rendszerében tetszés szerint használhatja, de a tárca nyilvántartó szervének fő feladatává az válik, hogy az országos rendszerbe beáramló input valóban megfelelő input legyen. A kutatásnyilvántartás fő problémái a fent említett mennyiségi és minőségi problémák. A többi, ettől nem független problémáról csak röviden szólok. Már említettem a bejelentőlap problémáit. A fejlesztés során egyes - jelenleg előírt - adatokat törölni kell, egyes újabb, szükséges adatokkal pedig bővíteni kell az adatszolgáltatási rendszert. Néhány adat értelmezését világosabbá kell tenni. Hasonlóképpen már előbb említettem a manuális feldolgozási rendszer és az ebből adódó szolgáltatási korlátok problémáit. Felszámolásukra a KKNY számítógépes gépesítését tervezzük. További problémaként említem meg a kutatási jelentések gyűjtését. A kutatási jelentéseket jelenleg még a befejezett kutatások esetében sem kell a nyilvántartásnak beküldeni. Mit jelent ez? Olyan — egyesek által „féllábúnak" tartott — nyilvántartást, amely tud ugyan információt adni arról, hogy milyen kutatást fejeztek be az országban, de nem rendelkezik a kutatási jelentéssel. Ez önmagában nem nagy baj, ha a rendszer által szolgáltatott adatok nyomán a kutatási jelentőst az érdeklődő és illetékes felhasználó (kutatóhely vagy más) be tudja szerezni a K+F munkát vőgző kutatóhelytől. A kutatási jelentések hiánya azonban azért is előnytelen, mert azok, akik feldolgozzák vagy akár ellenőrzik a bejelentések adatait, így rá vannak utalva arra a jó vagy rossz címre, jó vagy rossz referátumra, amely a bejelentésen található és amit nincs mivel összevetni. Telefonon lehet visszakérdezni, vagy el lehet menni a kutatóhely illetékeseihez, vagy levelet lehet írni szükségszerűen jelentős munkaidő-ráfordítással és viszony tog csekély eredménnyel. Ha a kutatási jelentések beküldése a befejezett kutatómunkáknál kötelező lenne, két legyet ütnénk egycsapásra: egyfelől lehetővé válna a bejelentősi adatok minőségének ellenőrzése, tehát a rossz címek és referátumok tényleges tartalom szerinti javítása, másfelől könnyebbé válna a jelentések szolgáltatása. 43