Székely Sándor (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1977 (Budapest, 1978)
A IX. Vándorgyűlésen, Budapesten elhangzott előadások - Dr. Remete László: Szabó Ervin a társadalomtudós és a könyvtáros
magyar könyvtárpolitika megújításáért, felkészülten és hatásosan hallatta szavát a nemzetközi könyvtárügy és dokumentáció kérdéseiben is; néha apró címfelvételi, osztályozási ügyekben, pontok és vesszők használatáról folytatott távoli országok szakembereivel hosszas levelező vitát s ha kellett, személyesen utazott ezért külföldre. Annyi bizonyos, hogy bibliográfus! készségének már középiskolásként maradandó tanújelét adta: alig volt 17 éves, amikor első nagyobb nyomtatott munkáját iskolája, az ungvári katolikus főgimnázium könyvtárának 100 lapos katalógusát közreadták. Még egyetemi éveiben, munkásmozgalmi tevékenységének megkezdésével egy időben, 1899-ben lépett könyvtárosi pályára. Az Országgyűlési Könyvtárban töltött rövid ingyenes gyakornokoskodás után vállalta el a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara közgazdasági gyűjteményének újjászervezését és vezetését. Ekkoriban jelentek meg első elmélyült könyvtártudományi írásai, mint pl. a porosz könyvtárak katalógusainak egységesítéséről írt 1900-as tanulmánya, 1902-ben Graesel úttörő könyvtártani kézikönyvéről szóló, a nemzetközi szakirodalomban való jártasságát illusztráló terjedelmes értékelése, és első nagyszabású, Európa-szerte elismerést arató tudományos szakbibliográfiái: 1902-ben a kamarai gyűjtemény több mint 900 oldalas nyomtatott katalógusa, 1903-ban a Bibliographia Economica Universalis, a közgazdasági irodalom előző évi termésének világbibliográfiája, amelyet már mint ismert és elismert bibliológus, a nemzetközi kooperációra támaszkodva készített. Ez utóbbi művei az egyetemes dokumentáció történetének is fontos jelzőköveivé lettek, mert bennük a földkerekségen először használta a társadalomtudományok differenciált beosztásánál a brüsszeli Nemzetközi Bibliográfiai Intézet (Institut International de Bibliographie) által 1895-ben elfogadott és világméretű terjesztésre propagált decimális osztályozást. Ugyanekkor, még kamarai könyvtárosként vette fel a kapcsolatot a modern dokumentáció históriájában úttörő szerepet betöltött két kitűnő belga szakemberrel, Paul Otlet-vel és Henri La Fontainenel (az utóbbi egyszersmind a belga parlament szocialista képviselője, utóbb Nobel-díjas békeharcos is, mindketten alapítói és első vezetői voltak a brüsszeli Intézetnek). A tizedes rendszer 3. (társadalomtudományi) főosztálya tökéletesítését célzó kapcsolatuk Szabó Ervinnel közel másfél évtizedig, az első világháború kitöréséig tartott. Ugyancsak még tanulmányozásra, értékelésre váró fennmaradt levelezéséből azt is tudjuk, hogy Szabó Ervin munkatársai, egyes esetekben szoros baráti kapcsolatot alakított ki a német könyvtárügy néhány vezető személyiségével, közöttük Constantin Nörrenberggel, a történelmi nevezetességű Bücherhalle mozgalom atyjával és Nörrenberg legjelentősebb ellenfelével, az évtizedeken át tartó - Richtungsstreit néven ismert - könyvtárpolitikai háborúskodás elindítójával, Walter Hofmannal is. Ez utóbbiak nevével ma már — Szabó Ervin belga partnereihez hasonlóan - az egyetemes kultúrhistória lapjain találkozhatunk. Az 1900-as évek elején magas szintű bibliológusi tevékenysége mellett nemcsak arra talált módot, hogy intenzíven vegyen részt a munkásmozgalomban cikkek, elméleti munkák sokaságának írásával, szerkesztésével, szervezésével, előadások tartásával, hanem hogy könyvtárosi szaktudását is felhasználja az ügy érdekében. Példaként utalhatunk arra, hogy a ,.Huszadik Század"-ban megjelent első, 1902-es cikkét a munkáskönyvtárakról írta, továbbá az általa szerkesztett 1903-as Népszava Naptárban ,,Mit olvassunk és hogyan rendezzük be könyvtárainkat?" címmel adott útmutatást a szervezett munkásolvasóknak, majd a Szocialista Diákok 44
