Székely Sándor (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1977 (Budapest, 1978)
A IX. Vándorgyűlésen, Budapesten elhangzott előadások - Dr. Remete László: Szabó Ervin a társadalomtudós és a könyvtáros
Könyvtára című sorozat 3. számaként 1903-ban „Bevezető a társadalomtudomány tanulmányozásába" címmel jelentetett meg egy 32 oldalas kalauzt. A vezetése alatt álló kamarai könyvtár az ország legnagyobb tőkés szövetkezetének volt az intézménye, de ez nem akadályozta őt abban, mint ez a nyomtatott katalógusából kiderül, hogy a közgazdasági szakirodalom keretében a kor legfontosabb külföldi szocialista folyóiratait és önálló kiadványait is beszerezze, s emellett - az akkori szokásokkal ellentétben - a reá bízott tudós könyvtárat mindenki számára megnyissa. A használat megkönnyítése érdekében seregnyi, főként az akkor élen járó angol és amerikai könyvtárakban bevezetett újítást honosított meg: az állomány nagy részét szabad polcokon tette hozzáférhetővé az olvasóknak, elsőként alkalmazta a ma már jól ismert fiókos katalógus rendszert (benne nemzetközi típusú kartoncédulákkal) és állíttatott fel modern vaspolcszerkezetet a könyvek tárolásához. Miközben másutt bürokratikus formaságok riasztották el a félénkebb olvasókat, addig a kamarai könyvtárban a legelőzékenyebb bánásmódra találtak, másutt többnyire mogorva hivatalszolgákra bízták az eligazítást, ő viszont állandó szaktájékoztató szolgálatot biztosított. Az általa újjászervezett kamarai könyvtár kiállta az idők próbáját és fél évszázaddal utóbb, amikor a felszabadulást követően beolvasztották a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem ma már hatalmas gyűjteményébe, ennek egyik legfontosabb része lett. A kamarai könyvtártól búcsút véve, mint ismeretes, 1904-ben vette át a nem sokkal előbb életre hívott Fővárosi Könyvtár megszervezését és vezetését. Ha Szabó Ervin e nagy alkotásának sajátos értékeit rangsorolni akarjuk, bizonyára annak nyilvános jellegét kell az első helyre emelnünk. Nem véletlen, hogy a más hazai könyvtárakban akkor felettébb mostohán kezelt olvasók, köztük neves írástudók, mint az idősebb Ignotus vagy Zuboly (igazi nevén Bányai Elemér), Kaffka Margit és a többiek a Fővárosi Könyvtárról szólva főként azt emelték ki, hogy ott tekintet nélkül társadalmi hovatartozásukra, mindenkit egyforma előzékenységgel fogadnak, igazítanak útba. Az olvasás, kölcsönzés a legliberálisabb feltételek között folyik. Az előzékeny bánásmód önmagában persze nem elegendő vonzerő nyilvános könyvtár számára. Ehhez a közönséget érdeklő könyvanyagra is szükség van. Ha Szabó Ervin a törvényhatóság erre vonatkozó utasításának szellemében jár el, úgy csak viszonylag szűk réteget érdeklő szakgyűjteményt fejleszt ki. A döntés szerint ui. a Fővárosi Könyvtárnak elsősorban közigazgatási, statisztikai és várostörténeti műveket kellett volna gyűjtenie, különös tekintettel a városi hivatalnokok igényeire. Szabó Ervin azonban e kötelességének eleget téve igen jelentősen túllépett ezen. 1907-től nyomtatásban is megjelent hivatalos jelentéseiben kimondta, hogy a kijelölt gyűjtőkört szélesen értelmezve a társadalomtudomány különböző ágazatainak egész sorát bevonta a gyarapításba és a középpontba az új tudomány, a szociológia irodalmát állította. Ehhez persze pénz is kellett, és miután felettesében, egyszersmind barátjában Wildner Ödön tanácsnokban és az ő révén Bárczy Istvánban, a merész kezdeményezések iránt fogékony liberális polgármesterben segítőtársakra talált, az 1910-es évek elejéig a Könyvtár költségvetése megsokszorozódott. Ennek eredményeként Szabó Ervin 1918-ban bekövetkezett haláláig olyan szociológiai műhellyé emelhette a Fővárosi Könyvtár központját, amelyhez — az e kérdésben legilletékesebbek egyike, Jászi Oszkár véleménye szerint — Európában legfeljebb az 1902-ben alapított brüsszeli Institut Solvay volt hasonlítható. A szociológiát azonban a század eleji Magyarország hivatalos tudományossága nem ismerte el. Az intézmény országos szociológiai szakkönyvtárrá való hiva45
