Székely Sándor (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1977 (Budapest, 1978)

A IX. Vándorgyűlésen, Budapesten elhangzott előadások - Dr. Boros Sándor: A közművelődési törvény a fejlett szocialista társadalom szolgálatában

Az elmúlt években a párthatározat és a közművelődési törvény szellemében eredményes munka folyt annak érdekében, hogy a közművelődés hatékonyabban segítse elő a fejlett szocialista társadalom megvalósítását. Kedvező változás kez­dődött a szemléletben, kialakultak a további munkára vonatkozó elképzelések. Most arra van szükség, hogy a hangsúly áthelyeződjék a konkrét, mindennapos tevékenységre, a kidolgozott tervek gyakorlati végrehajtására. Ezen múlik a köz­művelődési célok tényleges megvalósulása. Ennek érdekében jelentősen javítanunk kell intézményeink működésének fel­tételeit. Tudjuk, hogy ez a közművelődési könyvtárak eredményesebb munkájához is nélkülözhetetlen, ezért a feltételek javítására ösztönözzük a fenntartókat. Az eddigi eredményekben kiemelkedő szerepük van a közművelődés dolgo­zóinak, közöttük a könyvtári dolgozóknak. Elismerve és megköszönve ezt az áldo­zatos munkát, azt kérjük, hogy a meglevő feltételek között is — az eddigihez hasonlóan — keressék a hatékonyabb megoldásokat, aknázzák ki a jelenlegi lehe­tőségeket, tartalékokat. Úgy gondolom, hogy ennek egyik feltétele az, hogy a mindennapi munka során is érezzék, tudják a könyv és az olvasás szoros összefüggését társadalmi célkitűzéseink megvalósításával. Az új megoldások, kezdeményezések, a színvonal és a hatás javítása ezeknek a közművelődési törvényben is megfogalmazott célok­nak az érdekében bontakozzanak ki. 25

Next

/
Oldalképek
Tartalom