Székely Sándor (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1975 (Budapest, 1976)
A VII. vándorgyűlésen, Egerben elhangzott előadások - Dr. Balázs János – Dr. Györe Pál: A könyvtárosi hivatásetika kérdései különös tekintettel a természettudományi, műszaki és mezőgazdasági könyvtárakra
A fenntartóval szükséges szoros kapcsolatokról már beszéltünk, most egy másik vonatkozásban emeljük ki e kapcsolatok fontosságát. Általában a fenntartókról ugy szoktunk beszélni, mint információfelhasználókról, holott az esetek jelentős részében igen fontos információtermelő intézményekről is van szó, éppen a műszaki, természettudományi és mezőgazdasági szakterületek esetében. Az általuk termelt információk a népgazdaság szempontjából igen fontosak lehetnek, azonban ezek nem minden esetben, sőt az esetek túlnyomó részében csak ritkán jutnak el a könyvtárak gyűjteményébe. Ugy gondoljuk, a könyvtárosnak itt is fontos és szakmai előkötelezett ségét érintő feladatai lehetnek és vannak is számos könyvtárban, amelyeket meg kell oldania, illetve ennek érdekében mindent meg kell tennie az adott körülmények figyelembevételével. E dokumentumok gyűjtése, rendszerezése, esetleg különgyüj te menyként való kezelése és megőrzése igen fontos bázis a fenntartó intézmény fejlődésének és történetének nyomon követése szempontjából is. Nem egy könyvtár erkölcsi motivumoktól is vezérelve saját feladatának érzi és készséggel vállalja a fenntartó intézmény történetének megirását, illetve az abban való részvételt, ami a könyvtároshivatás növekvő funkciórendszerének szép etikai megnyilatkozása. De nemcsak a szerzeményezésnek, hanem a feldolgozási munkának is. megvannak ezekben a könyvtárakban az egyéb könyvtáraktól eltérő vonásai. A szóban lévő könyvtárakban általában nem elégedhetünk meg a szokásos és az általános gyűjtőkörű könyvtárakban alkalmazott feldolgozási eljárással, illetve gyakorlattal, hanem intenziven kell élnünk az un. elemző feldolgozás lehetőségével, mégpedig a fenntartó intézmény súlyponti feladatainak messzemenő figyelembevételével. Mondanunk sem kell, hogy azokban a könyvtárakban, ahol a könyvtár és a fenntartó intézmény között nem megfelelőek a kapcsolatok, ahol a könyvtárosok nem éreznek komoly elkötelezettséget hivatásuk feladatai iránt, ott ez az igen fontos feladat háttérbe szorul és elnagyolódik. Az ilyen könyvtárakban aa állomány feltártsága nem felel meg a tartalmi szemlélet követelményeinek, és a katalógusok információs értéke nem haladja meg az általános gyűjtőkörű könyvtárak feltártságát, mélységét, ami óriási hiba, és ez a helyzet voltaképpen ellentétben áll a könyvtár rendeltetésével. Nyilvánvaló, hogy az ilyen katalógusokra épülő, illetve részben épülő tájékoztatási tevékenység is csak vérszegény lehet, ami joggal váltja ki a felhasználók elégedetlenségét a könyvtári szolgáltatások iránt. Természetesen az intenzív szaktájékoztatáshoz - már pedig ezekben a könyvtárakban ez komoly igény - mindez még nem elegendő: egyrészt a katalógusok információin túlmenő tartalmi feltárás is szükséges, másrészt tájékozódni kell és tájékoztatást kell nyújtani a szakterülethez tartozó, de a könyvtár állományában meg nem lévő dokumentumok tartalmáról, sőt szükség esetén gondoskodni kell az igényelt (primer) dokumentum megszerzéséről is. Ezt a feladatot a könyvtár dokumentációs, illetve tájékoztatási részlegének, valamint olvasószolgálatának keretében kell megoldani, együttműködve más intézményekkel. A dokumentációs és tájékoztatási tevékenységet többé-kevésbé fejlett formában igen sok természettudományi, műszaki és mezőgazdasági könyvtárban megtaláljuk; a legintenzívebb természetesen e szakterületeknek kifejezetten tájékoztatási intézményeiben müvelik ezeket (OMKDK, KM OMgK, KGTMTI, NIMDOK, ÉTK aft.), amely intézményekben a könyvtáraknak is speciális helyzetük van. A fejlett dokumentációs és tájékoztatási tevékenységgel rendelkező könyvtárakban a beérkező folyóiratok és egyéb dokumentumok azonnal kézbe kerülnek, és a referálok, a referálóhálózat megkezdi azok tartalmi feltárását, sok esetben elvonva a referálandó dokumentumokat a szokásos olvasói réteg^ elől a dokumentációs tevékenység tartama alatt. Az időténye-