Székely Sándor (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1975 (Budapest, 1976)

A VII. vándorgyűlésen, Egerben elhangzott előadások - Dr. Bata Imre: Hivatás és szolgálat

Régi tapasztalatom, hogy könyvtári működésünk legnagyobb hiánya a munkamegosztás, a vezetési hierarchia kialakította struktúra idegensége, a közösségi szellem hiánya. A könyvtáros mindig magányos, gyakran sértett és sérült ember. Akárki légyen, ugy érzi, nem becsülik, lenézik, kijátszották. A könyvtári munkaegyüttes fájdalmasan heterogén. A segédszemélyzet, a középkáder, a szakkönyvtárosok, a tudományos munkatársak nem tudnak meghitt közösségben élni. A gyakorlatias műszaki arra gondol, ugyan mire vág föl az a félcsipejü filosz, aki viszont a jobbik esetben összehúzza magát, nehogy baja legyen. A nyilvános szolgálat emberei irigykedve nézik a feldolgozókat, hiszen azok nincsenek kiszolgáltatva az olvasónak. A tájékoztatás szakembere elégedetlen a feladataival, s a raktáros meg őt szidja, mert most is harminc cédulát parancsolt rá, s meg nem fogna egy kötetet is. Nem fogja meg, mert ugy érzi, evvel több, ő a szellemi munkát végzi, a raktáros hozza a könyvet, a középkáder gépelje le a bibliográfiát stb. Sötét képet festettem volna? Szeretném érthetővé tenni magamat. Én a könyvtáros erkölcsét a szolgálatban látom, a működés kiszolgálásában, az együttműködés olajozottságában, végső soron abban a közérzületben, amiben ki-ki szivesen részes. Azt akarom megvilágitani, hogy a modern könyvtári tevékenység jelenleg a munkamegosztáson és jobbára a bürokratikus vezetésen alapszik, és szükségképpen. Addig mindenképp szükségszerűen igy, amig nem tudjuk a könyvtári közösség heterogenitását ellensúlyozni. Ebben a heterogenitásban az úgynevezett "kutató könyvtáros" határhelyzetben van. Csak közbevetem, mindenféle kutatást nem lehet a könyvtárossággal összehangolni. A könyvtáros például csak egészen különleges esetben foglalkozhatik természettudománnyal. Történelemmel, tudomány- és művelődéstörténettel, irodalomtörténettel, tehát társadalomtudománnyal viszont annál inkább. Ám nemcsak tudományos könyvtárban akadhat tényleges kutató könyvtáros. Helytörténészének például minden közművelődési könyvtárnak lennie kellene. Az a bizonyos határhelyzet tehát eléggé általános. Miben mutatkozik e határhelyzet konfliktusa? Durván szólva két eset létezik. A kutató könyvtáros akkor is dolgozik, amikor a másik nem, s ez már az összeütközés gazdag lehetősége. Még gazdagabb, ha a kutató könyvtáros könyvtári munkája rovására kutat. S ez utóbbi eset akkor is hangulatképző lehet, ha nem igaz. Szeretnék rámutatni, hogy mennyire a homogén közösségi szellem hiányából bontakozik ki e helyzet konfliktussorozata. Ha - mint ez gyakorta előfordul - a kutató könyvtáros egyben a munkaközösség jó, sikeres vezetője, vagy ha szerencsés természete nyomán jó emberi kapcsolatai vannak a közösségen belül, különös helyzete nem szül konfliktust. Ha azonban ez a kutató könyvtáros például fenn hordja az orrát, ha megkülönböztetett bánásmódot igényel, akkor tevékenységének nagyobb a füstje, mint a lángja. Ha nincs is homogenitása a könyvtári munkaközösségnek, jó volna tudni e homogenitás kialakításának lehetőségeit. A kutató könyvtáros mindenesetre hozzájárulhat e lehetőségek kialakításához. Éppen sajátos helyzeténél fogva. Mert ha éppen ő kezdi áthidalni a rétegek közti szakadékokat, annak következményei támadhatnak. Abban, hogy a könyvtárosi munka elsősoron szolgálat, már látszik egy lehetőség. És nemcsak azon szimplán elgondolva, hogy azért szolgálat, mert az olvasót kell kiszolgálni. Hiszen az olvasó szolgálása nem pusztán közvetlen megnyilatkozás. S öreg hiba, ha erre redukálódik a könyvtári tevékenység. Ha pusztán a kölcsönzőpult másik oldalán álló olvasóról, vagy az olvasóteremben időzőről van sző, akármilyen előzékeny és körültekintő a könyvtáros, ez a kapcsolatnak menthetetlenül csak a szubjektív oldala. A különböző szintű feltáró munkálkodás, ez az igazi olvasószolgálat, tehát a jól működő könyvtár tesz igazi szolgálatot. S ebben a könyvtárosi e31