A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 5. (Budapest, 2011)

Az MFLSZ eredményei (Molnár László - Batalka Krisztina)

AZ MFLSZ EREDMÉNYEI Egyesületünk, illetve jogelődje 18 éves teljesítményét igen nehéz lenne né­hány oldalban akárcsak taxatíve felsorolni. Ebben az összeállításban így csak a legfontosabb eredményeket vettük sorra tevékenységi körökre bont­va, azon belül pedig kronologikus sorrendben. I. Iratrendezés, segédletkészítés 1990-es évek elején illetékességi körök szerint különböző iratátadásokra került sor az egyes egyetemi levéltárak között (pl. ELTE-SOTE vonatko­zásában). Ugyanakkor különböző irattári felmérések zajlottak a Budapesti Gazdasági Főiskola jogelődeinél. A Kandó Kálmán Főiskolán (ma Óbudai Egyetem) ez a folyamat az irattár történeti részének rendezéséig is eljutott. Szintén ebben az időszakban az ELTE Levéltárának munkatársai rendezték a keszthelyi Georgikon iratanyagát. 1994-95 Iratrendezési munkálatok a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen az ELTE és a SOTE levéltárosai részvételével. 1997 A korábbi évek rendezési munkálatai eredményeként vált lehetővé egy összesített segédlet kiadása, melyet a Szövetség tagjainak közreműkö­désével az ELTE Levéltára valósított meg. A kötet 13 felsőoktatási intéz­mény levéltári anyagának feldolgozását tartalmazza. Címe: Magyar egye­temi és főiskolai levéltárak fond- és állagjegyzékei I. MFLSZ - ELTE Lt. Bp. 1997. 2004 A Veszprémi Egyetem keszthelyi Georgikon Mezőgazdaságtudo­mányi Karán, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem Budai Campusán (volt Kertészeti) az iratrendezéssel és kezeléssel kapcsolatos munkálatokat (rendezés, felmérés) végeztünk el. 2005 A megkezdett iratrendezések folytatása Keszthelyen és a BCE Budai Campusán. Hasonló munkák beindítása a Nyugat-magyarországi Egyetem mosonmagyaróvári karán, a BME-n, valamint a Liszt Ferenc Zeneművé­szeti Egyetemen. 2006 Folytatódtak a rendezési munkák a BCE Budai Campusán és a Nyu­gat-magyarországi Egyetemen Mosonmagyaróvár mellett immár Sopron­ban is, valamint elkezdődtek a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstu­dományi Karán. 2009 Illetékességi okból iratátadásra került sor a Semmelweis Egyetem Levéltára és a Szegedi Tudományegyetem Levéltára között (a kolozsvári egyetem magánhagyatékból előkerült 1944/45-ös hivatali iratai). 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom